2018. december 18., Auguszta
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Borúlátó a kiszivárgott ENSZ-klímajelentés

Csak matematikai esély van arra, hogy a világ elérje a párizsi klímaegyezmény legfontosabb célját, a globális felmelegedés mértékének 1,5 fok alatt tartását – derül ki az ENSZ Világklímatanácsának egy kiszivárgott belső jelentéséből. Ha így folytatjuk, nem hogy 2100-ra, de már 2040-re elérjük az 1,5 fokos növekedést, ami a sarki jég rendszeres olvadását és százmilliók elszegényedését/elvándorlását fogja okozni.

A jelentést író klimatológusok, akik közül valaki engedély nélkül juttatta el a dokumentumtervezetet a Reutersnek, úgy vélik, hogy

a felmelegedési cél csak akkor lenne teljesíthető, ha a világ hirtelen drasztikusan és példa nélküli módon elfordulna a fosszilis üzemanyagoktól egyik napról a másikra,

tudósít az Independent. Ehhez a jelentés szerint emellett még a szén-dioxid (egy részének) eltávolítására is szükség lenne a légkörből. Ha ez nem történik meg,

szinte biztos, hogy a 2040-es évekre már meg fogja haladni a bolygó hőmérséklet-emelkedése a 1,5 fokot.

Magyarul nagyjából kizárt, hogy a megállapodásban foglalt, és még kezelhetőnek ítélt felmelegedési ütem tartható legyen.

A hírügynökség természetesen megkereste az IPCC-t, de ők nem akarták kommentálni a dolgot. Arra hivatkoznak, hogy nem véglegesített dokumentumokat nem véleményeznek, hiszen azok tartalma még jelentősen változhat. A változást a lektorok visszajelzései ugyanúgy eredményezhetik, mint a következő hónapokban megjelenő újabb kutatási eredmények. A jelentést októberben fogják végleges formájában publikálni.

A párizsi klímaegyezményben 173 ország vállalta, hogy mindent megtesznek azért, hogy az ipari forradalom előtti korokhoz viszonyítva a Föld átlaghőmérséklete ne melegedhessen jobban, mint 1,5 Celsius-fok. Ez az érték tűnt elég alacsonynak ahhoz, hogy meg lehessen óvni bolygónkat az éghajlatváltozás igazán vészes következményeitől. Ugyanakkor a realistább klímakutatók már az egyezmény aláírásakor is úgy vélték, hogy az 1,5 fokos cél a jelenlegi körülmények ismeretében meglehetősen nagyravágyó elképzelésnek tűnik.

Sok szakember mégis fontosnak tartotta ennek kijelölését, mintegy bátorítandó az igazán bátor erőfeszítéseket. „Tudjuk, hogy az 1,5 Celsius-fokos cél nem egyszerű – nyilatkozta Nigel Arnell, a Readingi Egyetem professzora az Independentnek. – De ha sikerülne ezt a célt elérni, azzal elkerülhetnénk a felmelegedésből adódó negatív következmények 60-95 százalékát.”

Az mno.hu szerint a most készülő IPCC-jelentés célja annak meghatározása, hogy mekkora az esély e cél elérésére. És hát nem sok. A korábbi nyilvános tanulmányok – amelyeken részben az új jelentés is alapul, így megállapításaikat nem lehet igazán szenzációként értékelni – már kimutatták, hogy az 1,5 fokos cél meglehetősen valószínűtlen. Sőt olyan kutatás is született, amelynek az az eredménye, hogy ezt már a következő évtizedben meghaladhatjuk. A kiszivárgott dokumentum meg is adja a kudarc okát: a történelemben

még sosem volt arra példa, hogy az emberiség olyan alapvetően megváltoztassa energiatermelési és -használati szokásait olyan rövid idő alatt, amennyi a felmelegedés 1,5 fokon tartásához szükséges lenne.

Ehhez szinte teljesen át kéne térnünk a megújuló energiaforrásokra, és aktívan kellene kivonnunk a szén-dioxidot a levegőből. Az ilyen léptékű szén-dioxid-eltávolításhoz szükséges technológia még nem áll rendelkezésre, vagy hatalmas erdőségek telepítését feltételezné.

A teljes cikk a lenti linken olvasható el.

Neked ajánljuk
Az USA a kibocsátáscsökkentés éllovasa A soron következő klímacsúcs házigazdája erdőültetésre biztatja a világot Az aszály miatt adják el lányaikat az afgán szülők A megunt holmik kincset érnek! Szépségtapasz – szúrt sebre
Tovább a forrásra: greenfo.hu
Vissza
Hírfolyam