2020. február 27., Ákos, Bátor
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Évente csaknem negyvenezer brit lakos hal meg a légszennyezéstől

A londoni legfelsőbb bíróság ítéletet hozott, amelyben az Egyesült Királyság jelenlegi légszennyezettségét „törvénytelennek” nevezte. Az ítélet azért született meg, mert a kormány képtelen volt 45 kisebb területen új irányelveket bevezetni, hogy kezdjenek valamit az illegálisan magas légszennyezettséggel. A Royal College of Physicians kiemeli, hogy a légszennyezés évente csaknem 40 000 brit lakos halálát okozza.

Ez már a harmadik per, amelyet elveszített az Egyesült Királyság kormánya a ClientEarthszel, egy környezetvédelmi aktivista jogászokból álló szervezettel szemben.

A The Guardian jelentése szerint az ítélet értelmében az új tiszta energiára vonatkozó irányelveket a bíróságok fogják felügyelni a miniszterek és helyi tisztviselők helyett.

„Az ehhez hasonló jogi lépések történelme azt mutatja, hogy a jó hiszem, a kemény munka és az őszinte ígéretek még nem elegek a változáshoz, és úgy tűnik, a bíróságoknak nyomást kell gyakorolniuk a törvényhozókra, hogy ténylegesen elérjük a célokat” – mondta az ítéletet hozó Graham bíró. A ClientEarth ügyvédje, Anna Heslop azt magyarázta egy közleményben, hogy a légszennyezettségi problémát már 8 éve meg kellett volna oldani, de a tény, hogy a kormány képtelen volt bármiféle megoldással előállni, azt eredményezte, hogy a probléma felett mindenki figyelme elsiklott.

Azt egyelőre nehéz megmondani, hogy a bíróság döntése valóban befolyásolni fogja-e az Egyesült Királyság levegőminőségét, de

az biztos, hogy nehezebb dolguk lesz a törvényhozóknak, ha ezekre az ügyekre már a bíróság is figyel.

Természetesen nem csupán a szigetországban szaporodtak meg az ehhez hasonló perek, de a ClientEarth harmadik győzelme figyelmeztetés lehet a többi ország számára. Egy dolgot remekül megmutatnak ezek az esetek: a jogi lépésekkel el lehet érni változást, ami remek hír lehet olyan szervezetek vagy aktivisták számára, amelyek vagy akik már korábban is fontolgatták, hogy jogi úton veszik rá a kormányukat a változásra.

A ClientEarth weboldalán olvasható cikk szerint a walesi kormány már elfogadta az ügyet, és döntésük szerint 2018. április 30-ig be le kell tenni az asztalra egy tervezetet a szennyezés kivédéséről, amelyet július 31-ig véglegesíteni kell. Az Egyesült Királyság kormányának 2018. október 5-ig kell véglegesítenie az új terveket Anglia számára.

A ClientEarth írása szerint az alábbi 33 helyi hatóság fog további intézkedéseket igénybe venni:

Portsmouth City Council;
Wakefield Metropolitan District Council;
Bournemouth Borough Council;
Bradford City Council;
Plymouth City Council;
Solihull Metropolitan Borough Council;
Wolverhampton City Council;
Bolsover District Council;
Leicester City Council;
Liverpool City Council;
Newcastle-under-Lyme Borough Council;
Oldham Metropolitan Borough Council;
Sandwell Metropolitan Borough Council;
Stoke-on-Trent City Council;
Walsall Metropolitan Borough Council;
Poole Borough Council;
Burnley Borough Council;
Peterborough Council;
Reading Borough Council;
Sefton Metropolitan Borough Council;
South Gloucestershire District Council;
Basingstoke and Deane Borough Council;
Blaby District Council;
Calderdale Metropolitan Borough Council;
Cheltenham Borough Council;
Dudley Metropolitan Borough Council;
Kirklees Metropolitan Council;
South Tyneside Metropolitan Borough Council;
Southend Borough Council;
Ashfield District Council;
Broxbourne Borough Council;
Oxford City Council;
Sunderland City Council

Neked ajánljuk
Németország többé nem ad menedékjogot a klímamenekülteknek Rendkívüli intézkedésekkel küzd Észak-Macedónia a légszennyezés ellen Vihar utáni rekord Európában növekszik a szemétbiznisz Ismét meghirdették az MTA Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjat
Tovább a forrásra: vilagvege2012.hu
Vissza
Hírfolyam