2018. április 19., Emma
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

A Shell már 30 évvel ezelőtt tisztában volt a klímaváltozás veszélyeivel

Kellemetlen helyzetbe hozta egy 1988-ban született bizalmas jelentés a világ egyik legnagyobb olajtársaságát. A jelentést, amelynek címe Az üvegházhatás (The Greenhouse Effect), a holland De Correspondent című oldalon tette közzé Jelmer Mommers energia- és klímaszakértő újságíró. 

A dokumentum figyelmeztet arra, hogy a szén-dioxid-kibocsátással összefüggő klímaváltozást valójában csak az ezredforduló körül lehet tetten érni. Ennek viszont potenciálisan olyan súlyos következményei lehetnek, amelyekről már jóval korábban meg kell hozni a megfelelő politikai döntéseket, és az energiaiparnak is át kell értékelnie a saját szerepét.

Amikor ugyanis már érzékelhetőek lesznek a klímaváltozás hatásai, talán túl késő lesz intézkedéseket hozni azok csökkentésére.

E hatások között a jelentés megemlítette a tengerszint jelentős emelkedését, a tengeráramlatok és csapadékmodellek változását, amelyeket az elmúlt 12 ezer év legjelentősebb átalakulásainak nevezett. Felhívta a figyelmet arra is, hogy e gyors és látványos változások jelentősen befolyásolják az emberi környezetet, az életkörülményeket, az élelmiszerforrásokat, és ezáltal súlyos társadalmi, gazdasági és politikai következményekkel járhatnak – idézte az Independent.

A jelentés egy olyan tanulmányra hivatkozott, amelyet két évvel korábban végeztek a Shell tudósai.

A dokumentumból az is kiderült, hogy a holland–brit olajóriás már 1981 óta tanulmányozta az üvegházhatást, és tisztában volt saját tevékenységének következményeivel is.

Ennek ellenére a Shell a 90-es években tagja volt a Global Climate Coalition nevű lobbicsoportnak, amely igyekezett a klímaváltozás veszélyeit elbagatellizálni arra hivatkozva, hogy a tudományos érvek nem eléggé meggyőzőek. Mi több, 1997-ben ez a csoport ellenezte a kiotói klímamegállapodást.

A dokumentum nyilvánosságra kerülése után a Shell közleményt adott ki, amelyben „elkötelezettségét” hangsúlyozta a környezetvédelem és a párizsi megállapodások mellett.

Tovább a forrásra: szeretlekmagyarorszag.hu
Vissza
Hírfolyam
Ajánló
„Klímatudatos Budapest”: pályázat általános iskolás gyermekek részére „Éghajlatbarát” megoldások a mezőgazdaságban „Gondolkodj zöldben!” – Kreatív ötletpályázat iskolai ökocsapatoknak „Széndobálók” kerestetnek! – vetélkedő a Heinekennel 11 000 éve nem volt ilyen nagy a felmelegedés