2018. december 12., Gabriella
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Trump kedvéért cenzúrázta jelentését a Pentagon?

Váratlanul eltűntek a klímaváltozásra való utalások az Egyesült Államok védelmi minisztériuma belső jelentésének felülvizsgált tervezetéből. Míg az előző, 2016. decemberi jelentés számos utalást tartalmaz a klímaváltozásra, és magát a kifejezés is olvasható benne, a kongresszus elé idén januárban benyújtott végső változatban vagy egyszerűen törölték ezeket a szöveghelyeket, vagy „extrém időjárás”-ra, illetve „klímára” írták át a megfogalmazásokat.

A módosításokkal nemcsak a szöveg stílusát, de a dokumentum tartalmát is megváltoztatták. Míg az eredeti jelentés a katonai bázisok és egyéb létesítmények kapcsán az éghajlatváltozás által gyakorolt fenyegetést hangsúlyozta a jégsapkák olvadására és a tengerszint emelkedésére is utalva, az új, végsőnek szánt szöveg alapján azonban a szóban forgó jelenségek jóval kisebb kockázati tényezőt jelentenek.

Míg az eredeti tervezetben 23 alkalommal fordult elő a klímaváltozás kifejezés, addig a végső változatban mindössze egyszer szerepel.

A jelek szerint a Pentagon adaptálta a klímaváltozással kapcsolatos elnöki felfogást. Donald Trump korábban többször kifejezésre juttatta kétségeit a klímaváltozással, illetve annak emberi tevékenységgel való összefüggésével kapcsolatban, noha ezek a világ tudományos közössége számára gyakorlatilag evidenciának számítanak.

Fotó: commons.wikimedia.org/Michael Vadon

A Pentagon 32 oldalas jelentése szerint a világszerte működő több mint 3500 katonai bázisból 782 működését érintette alapvetően aszály, 763 egységét viharos szél, 706 létesítmény működésére pedig az áradások gyakoroltak hosszabb-rövidebb ideig kockázatot.

A hadseregnek nincs könnyű dolga, hisz míg a változó éghajlat globális instabilizáló hatását nyilvánvalóan nem hagyhatja figyelmen kívül, addig a klímaváltozás körüli amerikai belpolitikai diskurzusból érthető módon igyekszik kimaradni.

Az éghajlati hatások nemzetbiztonsági témát jelentenek, amelyek a küldetésekre, operatív tervekre és megvalósításokra is hatással vannak

– idézte a kifejezést ugyancsak kerülő Heather Babbet, a Pentagon szóvivőjét a még nem publikált tervezetet megszerző Washington Post.

A legfeltűnőbb konkrét változás talán a tengerszint emelkedésének kockázatként való említéseivel, illetve ezek „cenzúrázásával” kapcsolatos. Az új dokumentumban ez az elem szintén jóval kevésbé hangsúlyos, mint az eredeti jelentésben, pedig a tengerek vízszintje jelenleg évente mintegy 3,2 milliméterrel emelkedik, és a tudományos prognózisok szerint ez várhatóan gyorsulni is fog a következő években a klímaváltozás hatására. 

Neked ajánljuk
Az USA a kibocsátáscsökkentés éllovasa A kaliforniai erdőtüzek fénye rávilágít a klímaváltozás valódi kockázataira A soron következő klímacsúcs házigazdája erdőültetésre biztatja a világot 7500 tonna: már az űr is tele van szeméttel Pályázat innovatív, energiatudatosságra fókuszáló ötletekre
Tovább a forrásra: portfolio.hu
Vissza
Hírfolyam