2018. december 10., Judit
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Eltűnhet a tavasz és az ősz a klímaváltozás miatt – intő jelre hívják fel a figyelmet a szakértők

Vivaldi még négy évszakról írt versenyművet, de könnyen lehet, utódainknak már fogalmuk sem lesz, milyen az ősz vagy a tavasz. Most ugyanis úgy látszik, hogy eltűnt két évszak a naptárból. A szakemberek szerint a klímaváltozás miatt a tél egyre későbbre tolódik: márciusban vacoghatunk, majd áprilisban, a tavaszi átmenet nélkül szinte egyik napról a másikra be is robbanhat a nyári meleg.

Idén elmaradt a tavasz, hiszen már áprilisban szokatlan hőség döntött le mindenkit a lábáról. A tél jó, ha két hétig tartott, az is márciusban, előtte pedig amolyan késő őszies hűvösben teltek a téli hónapok, mint Dél-Európában, a mediterrán térségben.

Németh Lajos (67) meteorológusnak is feltűnt a hasonlóság.

– Spanyolországban, Olaszországban, Görögországban, Horvátország déli részén tavasztól késő őszig meleg az idő, szeptember végén is simán lehet még strandolni, a nyár pedig forró és száraz.

Azt még nem tudni, milyen lesz az idei nyár, de a következő két hétben biztosan marad a fülledt forróság. Soha nem volt még ilyen meleg áprilisunk.

Épp ezért kíváncsian vártam, hogyan egyenlít majd a május, de hiába, az elmúlt hónapban csak fokozódott a forróság. Júliusban jellemző az a kánikula, ami májusban uralkodott. Összeszámoltam: a 31-ből csak 5 nap volt átlagos vagy átlag alatti hőmérsékletű. Tényleg olyan az egész, mint délen, ahol tulajdonképp két évszakból áll az esztendő – hívta fel a figyelmet Németh Lajos.

A sarkkörön a jég olvadásával megváltozik a légáramlás: a hideg Európa felé tolul Illusztráció: blikk.hu

– Dalmáciában és az olasz térségben jellemző az ilyen enyhe tél és meleg tavasz.

Elképzelhető, hogy a jövőben rendszeressé válik a hosszú téli és nyári fél év, leginkább Firenzére vagy a horvátországi Korcula szigetére hasonlítana akkor az időjárásunk

– latolgatta Pártai Lucia, az Eumet.hu vezető meteorológusa. A szakember ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a változások bármikor épp az ellenkezőjükre fordulhatnak. 

– Ha a felmelegedés miatt elolvad a sarkvidéki jégtakaró, megváltoztatja az Atlanti-óceán sótartalmát: ettől leállhat a Golf-áramlat, és 6-10 fokkal csökkenne az európai hőmérséklet – tette hozzá Pártai.

Nem véletlenül kongatják klímatudósok régóta a vészharangot.

Ahogy a grafikon mutatja, a 2000-es évektől egyre magasabb az áprilisban mért középhőmérséklet Illusztráció: blikk.hu

Ürge-Vorsatz Diána szerint is intő figyelmeztetés az idei tavasz forrósága.

– Arra számítok, hogy a jövőben is előfordulhat, hogy rövid tavaszunk lesz. Új jelenség ugyanis, hogy gyakoribbak lesznek a nagyon hideg téli napok, és ezek sokszor már a tavaszi hetekben érkeznek. Az pedig biztos, a nyár egyre korábban kezdődik.

Okkal tűnhet úgy, mintha rövidülne a tavasz. Az éghajlatváltozás lehet az oka mindennek. A szélsőséges téli hideg gyakoribbá válását pedig lehetséges, hogy a sarki jég drámai olvadása okozza.

A tudósok biztosak benne, hogy összességében gyakoribbá és hosszabb időtartamúvá válnak a szélsőséges időjárási helyzetek:

a hőhullámok hetekig húzódhatnak, és már az éjszaka sem hoz enyhülést.

Eső ritkábban esik, akkor viszont gyakrabban jár pusztító viharokkal, özönvízzel. A tavak vizének állapota a forróságban burjánzó algák és kórokozók miatt romlik.

A térképen látható, hogy a nyár első napján olyan meleg volt, mint Horvátországban Illusztráció: blikk.hu

Negatív hozadékok

Drágábban repülhetünk a klímaváltozás miatt, mert melegben a repülők nehezebben emelkednek fel, és így több üzemanyagot fogyasztanak. Az allergiások élete pokollá válhat: korábban kezdődik ugyanis a szezon. A melegben gyorsabban fejlődnek az allergén növények. 

A teljes cikk az alábbi linken érhető el.

Neked ajánljuk
Az USA a kibocsátáscsökkentés éllovasa A kaliforniai erdőtüzek fénye rávilágít a klímaváltozás valódi kockázataira A soron következő klímacsúcs házigazdája erdőültetésre biztatja a világot Újabb többezres tüntetés volt az ENSZ-klímacsúcs alkalmából Alma, a természet oltalma
Tovább a forrásra: blikk.hu
Vissza
Hírfolyam