2018. szeptember 19., Vilhelmina
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Üdv az antropocénban: Új korszakba lépett az emberiség, de nem túl biztató

Az emberiség befolyása a Föld életére olyan nagy, hogy a tudósok szerint indokolttá vált bejelenteni egy korszak végét és egy új kezdetét. A 11 700 évvel ezelőtt kezdődött holocén (magyarul: jelen) kora véget ért, és elkezdődött az ember görög elnevezéséből (anthropos) származó antropocén kora, amit az emberiség befolyása és alakító ereje jellemez – olvasható ebben a 2016-ban megjelent cikkben.

A holocén volt az a kor, amikor az utolsó nagy jégkorszakot követően a Föld elnyerte mai arculatát. Az emberiség azonban a környezetszennyezés, a nukleáris fegyverek, a kísérleti atomrobbantások, a műanyagok használata, a károsanyag-kibocsátás és a háziállatok masszív jelenléte által olyan mértékben formálta át bolygónkat, hogy a tudósok szerint elérkezett az idő a korszakváltásra.

Fotó: reddit.com

Szakértők egy csoportja a 2016-ban Dél-Afrikában zajlott Nemzetközi Geológiai Kongresszuson javasolta

az antropocén kezdetének hivatalos bejelentését. Ezzel a tudóstársadalom véget vetett egy közel 12 ezer évig tartó érának.

Az atomkor nyitánya

A tudósok úgy vélik, hogy a két korszak közti határvonalat valamikor az 1950-es években léptük át, a kísérleti atomrobbantások elkezdésekor, amikor jelentős mennyiségű radioaktív részecske szabadult fel világszerte.

A Castle Bravo kísérleti robbantás gombafelhője (1954. március 1., Bikini atoll, 15 megatonna) Fotó: wikipedia.org

Az antropocén azonban további jellemzőkkel is bír, mint a műanyagok általi környezetszennyezés, az elektronikus hulladék vagy a mindenhol jelenlevő beton.

Az eddigi korszakban viszonylag stabil és viszonylag meleg volt a klíma, ami lehetővé tette a mezőgazdaság kialakulását és fejlődését, ami az emberi civilizáció fejlődésének záloga volt, a modern ember kialakulásának pedig előfeltétele.

A 20. század derekától az emberiség olyan nagy befolyással bír a bolygó életére, hogy ténylegesen megváltoztatta azt – és sajnos általános a nézet, hogy nem pozitív irányba.

„Az ember természetre gyakorolt hatása a II. világháborút követően globális méreteket öltött, állandónak és gyorsulónak bizonyult.

Az antropocén kezdetének hivatalos bejelentése arra emlékeztet bennünket, hogy bolygónk létfontosságú folyamatait negatívan befolyásoljuk. Új geológiai erővé váltunk – mondta Alexander Ač klimatológus. – Ha befolyásunk a bolygó felett meg is szűnne, akár önként, akár kényszerből történik is, tetteink nyomát a Föld még évszázadokig, sőt évezredekig magán fogja hordani. Ha nem változtatunk a természettel szembeni viselkedésünkön, nem fogjuk sokáig lakni ezt a bolygót.”

Fotó: theweek.co.uk
Neked ajánljuk
Ejtették New York keresetét az olajóriásokkal szemben Milyen lenne a Föld ember nélkül? Megvan a módszer, amellyel a búza hatszor is teremhet évente Gombából táskát? Baraksó Alexandra szerint lehetséges! Lézerekkel bombázza a Földet a NASA új műholdja
Tovább a forrásra: korkep.sk
Vissza
Hírfolyam