2018. augusztus 20., István
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Így űz sportot a világ a fenntarthatóságból

Egy-egy rangos sportesemény körül mindig óriási a felhajtás. Milliókat szegeznek képernyők elé a közvetítések, illetve a rangadó helyszínére is tíz- és százezrek utaznak el. A szurkolás közepette azonban hajlamosak lehetünk elfeledkezni a rendezvények ökológiai lábnyomáról. Nézzük, hogy a szervezők milyen megoldásokkal igyekeznek zöldebbé tenni a versenyeket!

Szinte naponta zajlik a világban valamilyen jelentősebb sportesemény, ahol a legprofibbak mérkőzhetnek meg egymással. Mind közül a legismertebb és legnagyobb rendezvény a nyári olimpia, illetve a foci-vb.

A vendéglátó városokba ezrek érkeznek, akik természetesen fogyasztanak is. A versenyeknek helyet biztosító létesítmények is rengeteg energiát emésztenek fel, ráadásul temérdek hulladék marad hátra egy ilyen nagyszabású esemény végeztével.

Ez az írás arról szól, hogy milyen ökológiai lábnyoma van a rendezvényeknek, és eddig milyen lépéseket tettek a szervezők a fenntarthatóság felé.

Beszéljenek a számok

A 2016-os riói olimpián 28 500 sportoló és technikai személyzet látogatott a helyszínre, akiknek az utaztatása nagyjából 2 000 kilotonna plusz szén-dioxid kibocsátását eredményezte. Erre még rájön a félmilliós szurkolói sereg a maga 2 500 kilotonnájával. Szomorú, hogy a 2004-es athéni olimpia számára felhúzott stadionok, pályák mára az enyészeté lettek, és nagy valószínűséggel a riói építményekre is ez a sors vár.

A Maracana Stadion, fél évvel a 2016-os olimpiai játékok után Fotó: MTI/AP/Silvia Izquierdo

Bár a 2014-es brazil foci-vb-n nagy hangsúlyt kaptak a zöld megoldások az építkezéseknél, az újrahasznosításban és a víztisztításban, mégis bírálták a rendezvény fenntarthatóságát. A közlekedés miatt ugyanis továbbra is óriási maradt az esemény szén-dioxid-kibocsátása.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 2016-ban bemutatta az idei oroszországi vb-re vonatkozó fenntarthatósági stratégiáját.

A zöld intézkedések szinte minden területre kiterjedtek: energiafelhasználásra, hulladékkezelésre, ivóvízellátásra és közlekedésre.

Példás intézkedés volt a tömegközlekedés ingyenessé tétele a világbajnokság idejére.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság nemrég jelentette be, hogy kiiktatja az egyszer használatos műanyagokat a rendezvényeiről. Már azt is tudjuk, hogy a 2020-as tokiói olimpia érmei újrahasznosított okostelefon- és számítógép-alkatrészekből fognak készülni.

Az Egyesült Államokban népszerű Super Bowl amerikai futballmérkőzés rendezői is sokat tettek a környezet védelméért. 2016-ban az 50. szuperkupán a kaliforniai stadion áramellátását a tetején rögzített napelemek biztosították, a pályát pedig esővízzel öntözték. Külön előnyös a pálya elhelyezkedése is. Könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel is, amely egyébként nem túl jellemző az amerikai stadionokra.

Újrahasznosításra és komposztálásra is külön gyűjtötték a hulladékot, így annak csak 36 százaléka veszett kárba.

A kaliforniai Levi's Stadion Fotó: inhabitat.com

Láthatjuk, hogy a rangos sportesemények szervezői számára is fontos a Föld védelme, melyet évről évre egyre több újítással biztosítanak, így nemcsak a sportolóknak szurkolhatunk, hanem izgalmas innovációkat is megismerhetünk.

Neked ajánljuk
Illegális kínai gyárak miatt csúszhat az ózonréteg regenerálódása A pusztító tűzvészek nem hallgatnak a politikusokra Már nem kell sokat várnunk a Budapest–Balaton bringaútra A jégkorszakoktól a globális felmelegedésig: amikor az éghajlat írja a történelmet Cipzáras cifraságok
Tovább a forrásra: korkorosgazdasag.hu
Vissza
Hírfolyam