2018. december 12., Gabriella
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Trump „környezetvédelmi” minisztériuma egy döntéssel évi 180 ezer tonna metánt szabadított a légkörre

Donald Trump kormánya kedden visszavonta Barack Obama kormányának egyik fontos környezetvédelmi szabályozását, mely ellen a nagy olaj- és gázipari cégek évek óta harcoltak a bíróságokon. Az Obama idején elfogadott szabályok arra kötelezték ezeket a cégeket, hogy kitermelőhelyeiken tegyenek meg mindent a termelés során a levegőbe kerülő metán befogásáért.

A metán üvegházhatású gáz, mely arányaiban sokkal nagyobb mértékben járul hozzá a globális felmelegedéshez a szén-dioxidnál – csak az utóbbinál jóval kevesebb jut belőle a légkörbe. Az olajtermeléskor a metánt gyakran csak a légkörbe eresztik, hogy ne akadályozza az olaj felszínre hozatalát. A most visszavont szabályok ezt a gyakorlatot akadályozták.

Az előírások persze extra kiadást jelentettek a nagy olajipari cégeknek – ami a becslések szerint a következő évtizedben akár kétmilliárd dollárra is rúgott volna. Ugyanakkor más számítások szerint azzal, hogy a metánt nem fogják be,

évi 734 millió dollár értékű gázt eresztenek a légkörbe,

aminek a befogása és értékesítése jelentősen csökkentette volna pluszköltségeiket.

„A globális felmelegedés egy átverés!”
Forrás: nofrackingway.us

„Mi a tiszta levegő és víz mellett vagyunk, ugyanakkor az észszerű szabályozás mellett is” – indokolta kormánya döntését a környezetvédelmi tárca, a belügyminisztérium miniszterhelyettese, David Bernhardt. Arra a kérdésre viszont, hogy mennyivel növelheti a szabályok visszavonása az USA metánkibocsátását, nem tudott válaszolni. Pedig a szövetségi tulajdonban levő földeket kezelő kormányszerv, a BLM készített erről elemzést, amit el is juttatott az AP-nek. Eszerint

a szabályok visszavonása minden eddig elért eredményt visszájára fordít, korábban pedig úgy becsülték, hogy a szabályozás évi 180 ezer tonnával csökkentené a kibocsátást.

Számításaik szerint csak a szövetségi tulajdonú földeken folyó kitermelés során évi 330 millió dollár értékű metánt pazarolnak el azzal, hogy helyben elégetik. Ez ötmillió háztartás energiaellátását fedezhetné a Time magazin szerint.

Neked ajánljuk
Az USA a kibocsátáscsökkentés éllovasa A kaliforniai erdőtüzek fénye rávilágít a klímaváltozás valódi kockázataira A soron következő klímacsúcs házigazdája erdőültetésre biztatja a világot Rákkeltő anyagot találtak a pestszentimrei kutakban Adventi geotúra, csillagles és karácsonyi kézműveskedés
Tovább a forrásra: 444.hu
Vissza
Hírfolyam