2018. október 21., Orsolya
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Megaszárazsággal sújtotta a kőkorszaki embert a klímaváltozás

A Science magazin hét évvel ezelőtt íródott cikke azt taglalja, hogy a modern embert érő legkomolyabb klímakatasztrófa 17-16 ezer évvel ezelőtt következett be Afrikában és Dél-Ázsiában. Teljesen elmaradt a monszun, hatalmas tavak száradtak ki, a Nílus és a Kongó szinte patakká zsugorodott. Az ok a jégkorszak végén bekövetkező jégolvadás volt.

Mennyire lehetnek katasztrofális kihatásai a klímaváltozásnak, ahogy egyre emelkedik a Föld átlaghőmérséklete?

A következmények komolyabbak lehetnek annál, mint amilyen hatásokat valaha is megtapasztaltunk az írott történelem folyamán

– derült ki a Science tudományos folyóirat egyik hét évvel ezelőtt írott cikkéből. Amerikai, brit, francia és norvég egyetemek közös kutatócsoportja afrikai, a Tanganyika-tó menti üledékek elemzésével állított össze négy tucat olyan adatsort, amelyek rávilágítanak a klíma történelem előtti változásaira. A minták elemzéséből kiderült, hogy az utóbbi 50 ezer év legsúlyosabb szárazsága Afrikában és Dél-Ázsiában 17-16 ezer évvel ezelőtt következett be.

18-15 ezer évvel ezelőtt hatalmas mennyiségű jég és jégolvadék került az Atlanti-óceán északi részébe, lehűlést okozva. Ugyanakkor az olvadás hatalmas szárazságot okozott a trópusokon

–  mondta el a kutatás eredményeiről Paul Filmer, az USA Nemzeti Tudományos Alapítványa (NSF) földtudományi programjának igazgatója (a vizsgálat az NSF támogatásával készült). „A folyamat csúcspontja az afroázsiai monszunrégióban egybeesett az utóbbi 50 ezer év legsúlyosabb, mondhatni megaszárazságával, amelynek potenciálisan súlyos következményei lehettek az ott élő kőkorszaki embercsoportokra nézve” – magyarázta Filmer.

A hidrológiai állapotokat bemutató rekordok térképe a 17-16 000 évvel ezelőtti intervallum alatt. Piros pontok: csökkentett csapadékpárolgás. Kék pontok: megnövekedett csapadékpárolgás. A függőlegesen felosztott piros/kék pontok bizonytalan éghajlati jelentőségű jeleket jeleznek. A vízszintesen elosztott pontok a fokozatosan nedvesebb éghajlat trendjét jelzik a HS-1-ben. A grafikonon csak az adott vizsgálati helyszínek és a főbb vízgyűjtő területek jelennek meg. A H1 megaszárazság által érintett teljes földrajzi terület nem teljesen színezett. Például az 5-ös és 6-os tengeri területek rekordjai az észak-nyugati ország nagy részének éghajlati viszonyait tükrözik. A lila árnyékolás a Kalahári régióban bizonytalan eredetre, időzítésre és/vagy földrajzi kiterjedésre utal Fotó: semanticscholar.org

Az eseménysorozat H1 megaszárazság néven ismert. Ez volt a legsúlyosabb következményekkel járó klímaváltozás, amit a modern embernek el kellett viselnie. Jelenleg a Viktória-tó a világ legnagyobb kiterjedésű trópusi tava, de akkor teljesen kiszáradt, akárcsak a Tana-tó Etiópiában vagy a Van-tó a mostani Törökország területén.

A Nílus és a Kongó gyakorlatilag kiszáradt. Az ázsiai, nyári monszun meggyengült vagy teljesen elmaradt a mediterrán térségtől Kínáig, vagyis a monszunszezonban alig vagy egyáltalán nem esett csapadék.

A megaszárazság okai nem ismertek, de bekövetkezte egybeesik a legutóbbi jégkorszak első Heinrich-eseményének (vagyis H1-nek) nevezett periódusával – ekkor került hatalmas mennyiségben jég és jégolvadék az Atlanti-óceánba. Az elolvadó jéghegyekből kikerülő friss édesvíz megváltoztatta az óceán vizének a sűrűségen, a hőmérsékleten és sókoncentráción alapuló körforgását. A Heinrich-események egybeesnek a globális átlaghőmérséklet változásaival. (A jelenséget Hartmut Heinrich tengergeológus írta le, aki olyan üledékrétegeket azonosított a tengerfenéken, melyek anyagát csak a földfelszínt lekoptató, majd az óceánba csúszó jégtömbök hordozhatták.)

A megaszárazság korábban is ismert volt a klímakutatók és a régészek körében, azonban korábbi kutatások azzal magyarázták a jelenséget, hogy délebbre tolódott a trópusi esők zónája. „Ha ez a dél felé tolódás lett volna a nagy szárazság egyetlen oka, akkor bizonyítékot kellett volna találnunk arra, hogy délebbre valóban nedvesebb lett az éghajlat.

Ezzel szemben a megaszárazság ugyanúgy sújtotta Afrika egyenlítői és délkeleti vidékeit is, ebből pedig az következik, hogy a csapadékos zóna nem egyszerűen elmozdult, hanem meggyengült” – magyarázta a kutatás vezetője, Curt Stager, a New York-i Paul Smith's College munkatársa.

A klímakutatásban használatos modellezéssel még fel kell deríteni, pontosan milyen kiterjedésű és milyen hatású volt a megaszárazság. A hiányos összkép nyomán felvethető az a kérdés, hogy hasonlóan súlyos szárazság bekövetkezhet-e a jelenleg is zajló klímaváltozás eseménysorában. Stager szerint nem valószínű, hogy hasonló erősségű aszály megtörténhetne ismét, mert a mostani klímaváltozás nem egy nagy eljegesedési periódus után következett be, így a 18-15 ezer évvel ezelőtti mennyiséghez képest sokkal kevesebb jég kerülhet az Atlanti-óceánba. Mivel a kőkorszaki aszályhoz mérhető csapás most a Föld legsűrűbben lakott régióit sújtaná Ázsiában, a kutató reméli, hogy igaza van.

Neked ajánljuk
Ejtették New York keresetét az olajóriásokkal szemben Több ezren tüntettek Franciaországban a klímaváltozás elleni hatékony fellépés érdekében Megvan a módszer, amellyel a búza hatszor is teremhet évente Megszépült a martonvásári kastély parkja Kitalálja, mivel működik ez a zseblámpa?
Tovább a forrásra: origo.hu
Vissza
Hírfolyam