2018. november 19., Erzsébet
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A holland fellebbviteli bíróság arra kötelezte a holland kormányt, hogy tegyen többet a klímaváltozás ellen

Az üvegházhatású gázok kibocsátásának a tervezettnél hatékonyabb csökkentésére kötelezte a hágai kormányt egy holland fellebbviteli bíróság. A döntés értelmében 2020-ra legalább 25 százalékkal vissza kell szorítani a kibocsátást az 1990-es szinthez képest.

A bíróság helybenhagyta az ügyben 2015 nyarán meghozott elsőfokú ítéletet, amely határozottabb fellépést rendelt el a klímaváltozás elleni harcban.

A kormányt az Urgenda környezetvédő szervezet perelte be 900 állampolgár nevében, leszögezve, hogy a Föld felmelegedése elleni harcban mutatott tétlenségével az állam megsérti az emberi jogaikat.

A kibocsátás tavaly mindössze 13 százalékkal volt alacsonyabb az 1990-es szintnél Hollandiában, amely sajtóhírek szerint az egyik legnagyobb szennyezőnek számít az Európai Unióban.

Fotó: Jaap Arriens / NurPhoto

A bírósági döntés egy nappal az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) jelentésének megjelenése után született.

A kormány 2015-ben arra hivatkozva fellebbezett, hogy szerintük ezzel a bíróság alakítaná a kormányzati politikát. Ugyanakkor a fellebbviteli bíróság szerint a bíróságnak épp az is a dolga, hogy betartassa azokat a nemzetközi szerződéseket, melyekhez az ország csatlakozott, így például az Emberi Jogok Európai Egyezményét.

A döntés után a kormány jelezte, hogy meg fogják vizsgálni az ítéletet, és nem zárják ki egy további fellebbezés lehetőségét sem, de addig is eleget fognak tenni a bíróság határozatának.

MTI – New York Times

Neked ajánljuk
A kaliforniai erdőtüzek fénye rávilágít a klímaváltozás valódi kockázataira Mi lesz a szén-dioxiddal? Tovább nőtt a kaliforniai tűzvész halálos áldozatainak száma Megéri energiatakarékosra cserélni a háztartási gépeket Melegebbé és szárazabbá válik Svájc a globális felmelegedés miatt
Tovább a forrásra: MTI
Vissza
Hírfolyam