2019. május 21., Konstantin
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Kőrösi Csaba: Minél hamarabb tenni kell a klímaváltozás ellen

Ha beindul az elszabaduló klímaváltozás, a fizika törvényei minden országot egyformán fognak sújtani, ezért minél hamarabb cselekedni kell – mondta Kőrösi Csaba, a  Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóság vezetője az ECHO TV Napi aktuális című műsorában.

Kőrösi Csaba elmondta: nagyon nem mindegy, hogy 1,5 vagy 2 foknál áll meg a hőmérséklet emelkedése, hiszen a következmények nagyjából kétszer olyan súlyosak lennének.

Ha nem 1,5, hanem 2 Celsius-foknál fogjuk meg a hőmérséklet emelkedését, több százmillió emberrel nőne azok száma, akik visszazuhannak a szegénységbe.

A menekülttáborból kiszorult családok tűzifát gyűjtenek a 2011-es kenyai szárazság idején Fotó: Oxfam East Africa/Wikimedia Commons

Emellett majdnem az összes korallzátony elpusztul, és a tenger szintje is 10 cm-rel növekedhet, ami 10 millió ember életfeltételeit lehetetleníti el.

A szakértő szerint nem tudjuk abbahagyni a szén-dioxid-kibocsátást, hiszen jelenleg

az egész gazdaságunk szén-dioxid-kibocsátással együtt működik – tehát a gazdaság átállítására lenne szükség.

Fotó: NASA/flickr.com
Neked ajánljuk
A légkondicionáló mégsem csak a klíma ellensége lehet? A tétlenség százmilliókat tehet hontalanná Elégedetlenek az unió klímapolitikájával A műanyag zacskók azonnali betiltását sürgeti a német fejlesztési miniszter Lefotózták az első tisztán elektromos Škodát
Tovább a forrásra: echotv.hu
Vissza
Hírfolyam