2022. június 27., László
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Az olvadó grönlandi jégtakaró folyamatosan bocsát ki metángázt a légkörbe

Az olvadó grönlandi jégtakaró metángáz tonnáit bocsátja ki a légkörbe egy új tanulmány szerint, amely kimutatta, hogy az eddig feltételezettnél jóval nagyobb hatással van a légkörre a jég alatti biológiai aktivitás.

A Bristoli Egyetem kutatói által vezetett nemzetközi tudóscsoport három hónapon át táborozott a grönlandi jégtakaró szélén, olvadékvizet gyűjtve a nyári hónapokban az 1,8 millió négyzet-kilométernyi jégtakaró ezen több mint 600 négyzet-kilométeres vízgyűjtőterületéről.

A Nature című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányuk szerint új érzékelőket használva az olvadékvízben lévő metán valós idejű mérésére,

a kutatók arra figyeltek fel, hogy a jég alól a metán folyamatosan érkezik az olvadás idején.

Fotó: NASA

Számításaik szerint legkevesebb hat tonna metánt szállított az olvadékvíz a mérőhelyükre a jégtakaró ezen területéről, ez nagyjából annyi, amennyit száz szarvasmarha bocsát ki.

A metángáz a harmadik legjelentősebb üvegházhatású gáz a légkörben a vízgőz és a szén-dioxid után. Bár kisebb koncentrációban fordul elő, mint a szén-dioxid, 20-28-szor ártalmasabb.

A Földön lévő metángáz többségét mikroorganizmusok állítják elő, amelyek a szerves anyagot alakítják át metángázzá oxigén hiányában főként lápos, mocsaras térségekben és mezőgazdasági területeken. 

Bár már korábban is észleltek metángázt a grönlandi jégsapkában, ez az első alkalom, hogy közvetlenül megfigyelték, hogy a tavasszal és nyáron nagy mennyiségben keletkező olvadékvíz folyamatosan szállítja a metángázt a jégtakaró alól a légkörbe.

Neked ajánljuk
Génszerkesztett növényekkel vennék fel a harcot a klímaváltozással Ausztrália szívesen lenne az ENSZ-klímacsúcs házigazdája Ezeket esszük 25 év múlva? A Lánchíd felújításának első éve egyetlen videóba csomagolva A forgalmas sztratoszféra élhetetlenebb bolygóhoz vezet
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam