2019. november 17., Gergő, Hortenzia
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Az erdők különleges jelentőségéről és a klímaváltozásról beszélt Áder János Sopronban

Magyarország megduplázta erdőterületeinek nagyságát 1921 óta, ami világviszonylatban is egyedülálló – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök kedden a Soproni Egyetem hallgatóinak tartott előadásában.

Áder János elmondta, hogy a trianoni szerződés következtében Magyarország erdőterületeinek mintegy nyolcvankilenc százalékát veszítette el, de a fenntartható erdőgazdálkodásnak köszönhetően 11-ről 21 százalékra nőtt mára az erdőterületek nagysága. A cél a 27 százalék elérése. A köztársasági elnök hangsúlyozta:

„Erre büszkének kell lennünk, mert a Földön évente harmincmillió hektárnyi erdő tűnik el, ami Olaszország méretének felel meg.”

Áder János kitért arra is, hogy Kanada is a Soproni Egyetem 1956 után odaérkező egykori oktatóinak és hallgatóinak köszönhetően tért át a fenntartható erdőgazdálkodásra, ők mutatták meg, hogy az ottani gazdálkodás az erdőségeket veszélyezteti.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Áder János szemléltető kísérletekkel tarkított előadásában arról is beszélt, hogy a környezet mesterséges átalakítása az ipari forradalom óta elérte a 99 százalékot, ami nemcsak az erdők kiirtását, hanem a vizes élőhelyek elpusztítását is jelenti:

„Földtörténeti léptékkel mérve kis időről van szó, de az okozott kár mértéke felbecsülhetetlen.”

A gazdasági növekedés mértéke az elmúlt száz évben a 25-szörösére nőtt, a lakosság a háromszorosára, a víz felhasználása hatszorosára, az energiafelhasználás pedig a kilencszeresére. Jelenleg évente 1,7 földnyi erőforrást használunk fel, ami fenntarthatatlan – hangsúlyozta.

Áder János köztársasági elnök előadást tart a klímaváltozásról a Soproni Egyetemen 2019. május 7-én
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A jövő a körforgásban van

A „dobd el” kultúra helyett szemléletváltásra van szükség, egy olyan gazdaság megteremtésére, mint amilyen a természet körforgása. Erre a technológia rendelkezésre áll, de társadalmi és politikai döntés is szükséges hozzá – mondta Áder János.

Magánemberként a megelőzés, a csökkentés, az újrahasználat, az újrahasznosítás és a komposztálás lehet a módja a szemléletváltásnak, de az iparban technológiai megoldások is léteznek. 

Példaként egy Hollandiában működő szennyvíztisztító üzemet említett, ahol az eredményes a biológiai víztisztítás mellett kifejlesztettek egy speciális anyagot, amely filmréteget képez a termőföld felszínén, átengedi a csapadékot a talajba, de a kipárolgást negyven százalékkal csökkenti. 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Nem maradt idő a halogatásra

Ha nem változtatunk a tevékenységünkön, minden mérvadó elemzés szerint szomorú társadalmi folyamatok fogják kísérni a mindennapjainkat. A túlnépesedés és a klímaváltozás miatt egyre kevesebb lesz a termőföld és a jó minőségű víz, ami éhínséghez, járványokhoz, gazdasági összeomláshoz, polgárháborúhoz, háborúhoz, végül tömeges elvándorláshoz vezet – mutatott rá Áder János.

Ennek a folyamatnak már most is a részesei vagyunk – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen környezetben élünk, és milyen környezetet adunk át gyermekeinknek, unokáinknak.

Neked ajánljuk
Az Európai Unió, Norvégia és Izland erősíti az együttműködést az éghajlatváltozás ellen Rendhagyó expedíció keres választ a változó klíma fontos kérdéseire A vizek állapota árulkodik a leginkább a klímaváltozás súlyos következményeiről Közel egymillió embert érintenek a dél-szudáni árvizek Debütált a világ leggyorsabb villanyautója
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam