2019. december 8., Mária
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Határozottabb magyar klímacélokat szeretne az EU

„Kicsit kevesli” Magyarország 2030-as uniós klímaügyi vállalásait az EU – közölte a Portfolio Clean Energy & Disruptive Trends Summit 2019 című tegnapi konferenciáján Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Kaderják Péter ugyanakkor megfelelőbbnek tartja egy szerényebb cél túlteljesítését annál, mintha „a papír mindent elbír, és akkor vállaljunk nagyot” elv mentén tettünk volna vállalásukat. Mindazonáltal bízik benne, jól összeállított politikával sikerül megújulós célunkat növelni.

Magyarország önkéntes vállalása az unióval zajló alkufolyamat során az EU egészére vonatkozó 32 százalékos átlagcélon belül 20 százalékos megújulóarány, a 32,5 százalékos közös megtakarításhoz képest 8-10 százalék, a szén-dioxid-kibocsátásban pedig hoznánk a 40 százalékos együttes átlagot.

Kaderják Péter előadásában úgy fogalmazott: „hallunk ma sokszor olyan nézeteket”, hogy az éghajlatvédelemre a gazdasági, illetve fogyasztásnövekedés ellenében is szükséges fordítani, míg mások azt is tagadják, hogy a klímaváltozással foglalkozni kellene. A magyar kormány viszont a „klímabarát fejlesztés” pártján áll. Ez a gazdaságot is bővítő éghajlatvédelmi beruházásokban öltene testet.

Fotó: MTI/Soós Lajos

A kormány az ősz elejére kidolgozza új energiastratégiáját, ami tiszta, okos és megfizethető energia megteremtését célozza – fejtette ki. Ennek központjában a magyar fogyasztó áll, de erősítenék az ellátás biztonságát, és a szektort klímabaráttá változtatnák. Mint fogalmazott, tovább növelnék a szén-dioxid-kibocsátással nem járó termelés jelenlegi 60 százalékos arányát.

A Népszava más szakértőktől származó értesülései szerint, ha a tagállamok önkéntes klímavállalásainak átlaga nem éri el a közös célokat, az Európai Bizottság június végén országonkénti emelési ajánlatokat fogalmaz meg.

Neked ajánljuk
Törvényt hozott a német parlament a klímavédelemről Nemzeti adatbázis segíti az alkalmazkodást Orvosok, klímatudósok és közgazdászok figyelmeztetnek a klímaváltozás drasztikus következményeire Hamburgban nem humbug a klímavédelem Wizz Air: ki kell tiltani a business osztályt a rövid távú légi közlekedésből
Tovább a forrásra: nepszava.hu
Vissza
Hírfolyam