2019. november 20., Jolán
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Óriási arányban nőtt a globális szén-dioxid-kibocsátás

Két százalékkal nőtt a globális szén-dioxid-kibocsátás tavaly, ez volt a legnagyobb arányú növekedés 2010–11 óta – derült ki a BP brit olajipari konszern által közzétett jelentésből.

A BP olajtársaság által évente kiadott Statistical Review of World Energy című tanulmány irányadónak számít az energiaiparban, ugyanis a tanulmány elkészítéséhez rendkívül sokféle releváns adatot gyűjtenek össze, köztük például az országok olajtartalékának nagyságát, a megújuló energia előállításának alakulását, az energiafogyasztás nagyságát – írja az Origo

Az idei jelentés szerint a világ energiaszükséglete 2,9 százalékkal nőtt 2018-ban. A növekedést részben kielégítette az amerikai palaolaj- és gázkitermelés felfutása, amelyet a világ leggyorsabban növekvő olaj- és gázkitermeléseként tartanak számon.

Eközben a világ országainak kormányai egyre nagyobb nyomást tapasztalnak azért, hogy időpontot jelöljenek ki arra, mikorra képesek nullára csökkenteni az üvegházhatású gázok nettó kibocsátását. Erre a legtöbb európai ország 2050-et jelölte meg, míg az amerikai kongresszus progresszív szárnya a 2030-as céldátumot emlegeti, ugyanakkor elemzők szerint ez elérhetetlen és megengedhetetlenül költséges lenne.

Fotó: Steve Jurvetson/flickr.com

A BP jelentése kiemeli: habár a megújuló energiaforrások használata 2018-ban 14,5 százalékkal növekedett, a megújuló energiaforrások mindössze harmadát teszik ki a villamosáram-termelés teljes tavalyi növekedésének. Bob Dudley, a BP vezérigazgatója hangsúlyozta:

Ez azt jelenti, hogy a „zöldenergiára” való összpontosítással nem lehet elérni a nettó nulla károsanyag-kibocsátás célkitűzését, a kormányoknak ehelyett többet kell tenniük annak érdekében, hogy megszüntessék a szennyező szén és olaj felhasználását.

„Ez a verseny nem a megújuló energiaforrásokért folyik, hanem a szén-dioxid-kibocsátás több fronton való csökkentéséért.”

Neked ajánljuk
A globális metánkibocsátását mérő műholdmissziót indít Új-Zéland A maradók eltökéltebben dolgoznak a párizsi célokért A tehetős államok jobban is igyekezhetnének A tönkretett természet emberi nyomorúságot terem Mit érez egy gyermek, amikor az ismert világunk veszélybe kerül?
Tovább a forrásra: origo.hu
Vissza
Hírfolyam