2019. július 17., Elek, Endre
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Azonnali cselekvést sürgetett az ENSZ-főtitkár a klímakatasztrófa elkerüléséért

António Guterres ENSZ-főtitkár Abu-Dzabiban hangsúlyozta: a klímaváltozás folyamata gyorsabban megy végbe, mint azt az előrejelzések jósolják.

„Azért vagyunk itt, mert a világ a klímaváltozást érintő súlyos vészhelyzettel áll szemben” – mondta a világszervezet főtitkára az Egyesült Arab Emírségek fővárosában a jelenséggel kapcsolatos egyik találkozón, amelynek célja a szeptemberi New York-i klímacsúcs előkészítése. „Minden egyes hét a klímaváltozással kapcsolatos újabb pusztítást hoz magával” – mondta, a jelenségre példaként említve az árvizeket, az aszályokat, a hőhullámokat, a tűzeseteket és a súlyos viharokat.

„A klímaváltozás gyorsabb ütemben halad előre, mint mi” – figyelmeztetett Guterres, aki ezzel kapcsolatban csúcstalálkozót hívott össze New Yorkba szeptember 23-ra, mivel egyes országok nem tartják be a 2015-ös párizsi klímaegyezményt, amelynek legfőbb célkitűzése, hogy 2100-ig 2 Celsius-fokon belül tartsák a globális hőmérséklet-emelkedést az iparosodást megelőző szinthez képest. A kívánt cél azonban másfél fok.

Forrás: TRT World Now/youtube.com

„Tudatában vagyunk azonban annak, hogy még ha teljes mértékben be is tartjuk a párizsi megállapodás kötelezettségvállalásait, így is legalább 3 Celsius-fokos növekedéssel kell szembenéznünk az évszázad végére, ami katasztrófát jelentene az élet számára”

– hívta fel a figyelmet az ENSZ-főtitkár. „A helyzet csak rosszabbodni fog, hacsak nem cselekszünk ambiciózusan és sürgősen”" – tette hozzá.

Az ENSZ kezdeményezésére New Yorkban tartandó szeptemberi klímacsúcs lesz az első olyan találkozó a 2015-ös párizsi megállapodás óta, amelyen a világ vezetői is részt vesznek.

Neked ajánljuk
Csak holdkóros álom, vagy a megmenekülésünk útja? A magyar közvéleményt is foglalkoztatja az éghajlatváltozás A globális cégek feletti kontroll Egy méhkasba dugott kéz Fekete szörnyhalat fogtak a Balatonban
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam