2019. november 22., Cecília
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Elindult a visszaszámlálás: 100 nap múlva kezdődik a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019

Elindult a visszaszámlálás az év legfontosabb hazai diplomáciai eseményéig: éppen 100 nap múlva, 2019. október 15-17. között kerül sor az idei, immáron a harmadik Budapesti Víz Világtalálkozóra.

A 2013-as és 2016-os rendezvények sikerére építve Magyarország kormánya éppen 100 nap múlva, október 15-17. között ismét megrendezi az év legfontosabb hazai diplomáciai eseményét, a Budapesti Víz Világtalálkozót (Budapest Water Summit 2019, BWS 2019).

A rendezvény legfőbb célja, hogy a világ minden pontjáról idelátogató közel kétezer politikai, üzleti, pénzügyi döntéshozó, valamint a tudományos élet képviselői megvitassák az aktuális kérdéseket. Az esemény fővédnöke Áder János köztársasági elnök.

Az esemény kiemelt témája a globális vízválság megelőzése, ezen belül is a kevés víz, a sok víz és a szennyezett víz okozta problémák megoldása, illetve a vízválságok hatásaihoz való alkalmazkodás lehetőségeinek áttekintése lesz.

„Az eddig beérkezett visszajelzések alapján látható, hogy minden eddiginél nagyobb érdeklődés kíséri az idei Budapesti Víz Világtalálkozót. Kiemelt érdeklődést tapasztalunk azon országok részéről, amelyeknek az elmúlt években már szembe kellett nézniük a vízválság következményeivel. A várhatóan mintegy kétezer fő részvételével zajló nemzetközi konferencián a víz, a szanitáció és a fenntartható vízgazdálkodás témaköreivel foglalkozó nemzetközi intézmények, illetve a kormányok, az üzleti, a pénzügyi és a tudományos élet képviselői egyaránt képviseltetik magukat.”

„A háromnapos plenáris ülés zárásaként a szervezők egy, a nemzetközi közösség számára a vízügyi kihívások megelőzéséhez és kezeléséhez iránymutatást nyújtó, úgynevezett  Budapest Felhívást fogalmaznak majd meg” – tájékoztatott Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium export növeléséért felelős helyettes államtitkára.

BWS 2019 EXPO 

A magyar vízipar és víztudomány komoly nemzetközi projektekkel segíti a vízválság megelőzését, ezért a konferencia társeseményeként „Digitális és Természetközeli Fenntartható Megoldások” címmel megrendezésre kerülő vízipari szakkiállításon (BWS 2019 EXPO) nagy hangsúlyt kapnak majd a víziparban tevékenykedő hazai cégek, szervezetek. A BWS 2019 EXPO egyik ezévi újdonsága, hogy a második és a harmadik napon a nagyközönség számára is nyitva áll: az érdeklődők előzetes regisztráció nélkül látogathatják a szakkiállítást a Millenárison.

Fotó: www.budapestwatersummit.hu

Az esemény weboldalán – www.budapestwatersummit.hu – a konferencia programjáról nyújtott részletes tájékoztatás mellett az idén újdonságként megjelenő Magazin rovat minden érdeklődő számára naponta frissülő tartalommal, érdekes hírekkel szolgál a fenntartható környezet és a víz témakörében.

Budapesti Víz Világtalálkozó – Budapest Water Summit

Áder János köztársasági elnök kezdeményezésére, az ENSZ szervezeteivel és a Víz Világtanáccsal együttműködve Magyarország kormánya 2013. október 8. és 11. között megrendezte az első Budapesti Víz Világtalálkozót (Budapest Water Summit 2013, BWS 2013). A BWS 2013 záródokumentuma, a „Budapesti Nyilatkozat” kimondta, hogy 2015 után a víznek önálló témaként és célkitűzésként kell szerepelnie a fejlesztéspolitikával kapcsolatos tervezésben.

Az esemény jelentős szerepet játszott abban, hogy az ENSZ által 2015-ben elfogadott fenntartható fejlődési keretrendszerben (Agenda 2030) a víz és szanitáció kérdésköre önálló célkitűzésként jelenik meg (6. számú cél – Víz és szanitáció), így iránytűvé vált a fenntartható fejlődésben és a nemzetközi klímapolitikában.

Áder János köztársasági elnök beszél a 2013. októberi Budapesti Víz Világtalálkozó tudományos üzeneteinek megfogalmazása céljából tartott Multidiszciplináris Vízkonferencián
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A második Budapesti Víz Világtalálkozóra 2016 novemberében került sor, több mint 2200 fő részvételével. A háromnapos rendezvény célja az volt, hogy kidolgozza, milyen fordulatra van szükség a fenntartható vízgazdálkodás megvalósításához, sikeresen összekapcsolja a politikai döntéshozatali folyamatokat a tőke, a tudás, a technológia által kínált megoldási lehetőségekkel és a kulcsszerepet játszó civilekkel, azaz konkrét, gyakorlati lépésekkel mozdítsa elő a XXI. század legjelentősebb kihívásának megoldását.

Kitűzött célját teljesítve a konferencia kijelölte az elkövetkezendő 15 év vízpolitikai teendőit, az esemény végén elfogadott javaslatcsomag pedig hozzájárult a vízgazdálkodás által támogatott fenntartható fejlődési fordulat és a klímavédelem egységbe foglalásához, valamint a vízügyi fejlesztések finanszírozása megújításának tervéhez. 

Az Áder János köztársasági elnök fővédnökségével 2019. október 15-17. között megvalósuló találkozó célja, hogy a vízválság megelőzését és a következményekhez való sikeres alkalmazkodást a kevés víz, a sok víz és a szennyezett víz következtében előálló helyzetek mindegyikére alkalmazza, és ezzel hozzájáruljon a globális vízpolitikai folyamatok alakításához. 

Neked ajánljuk
Ázsiában is folyamatban van a fenntarthatósági fordulat A városi zöldfelületekkel mindenki jól jár Új csodafegyver száll szembe a hulladékkal Hollandiában Globális szennyezésként kell kezelni az emberi zajt A világ legjobb utazási célpontjai közé választották az Országos Kéktúrát
Forrás: Élő Bolygónk
Vissza
Hírfolyam