2019. október 19., Nándor
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Háborús bűncselekmény lehet a környezeti károkozás

A világ konfliktus sújtotta övezeteiben zajló környezeti károkozást háborús bűncselekményként elismerő, ötödik genfi egyezmény elfogadását sürgeti nyílt levelében 24 neves kutató – adta hírül a The Guardian című brit lap honlapja.

A Nature című tudományos folyóiratban közölt dokumentum szerint az új szabályoknak gondoskodniuk kellene a válságövezetek vadvilágának védelméről, a vadászatra használt fegyverek terjedésének kordában tartásáról és

biztosítaniuk kellene, hogy a katonai erők felelősségre vonhatóak legyenek az általuk okozott környezeti károkért.

A levél egyik aláírója, a Londoni Zoológiai Társaság tagja, Sarah Durant megjegyezte, hogy az a 28 alapelv, amelyet az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága vázolt fel a háborús övezetek természeti védelmére vonatkozóan, jelentős előrelépést jelent, és tovább kellene szélesíteni a biológiai sokféleség kifejezett említésével, majd globálisan alkalmazni.

Az öbölháború során a visszavonuló iraki csapatok által felgyújtott olajkutak százainak egyike Fotó: Jonas Jordan/Wikimedia Commons

„Reméljük, hogy a világ kormányai beépítik ezeket az elveket a nemzetközi jogba” – hangsúlyozta a kutató, hozzátéve, hogy ez nem csupán a fenyegetett fajok megóvását segítené, hanem támogatást jelentene az olyan falusi közösségek számára, amelyek megélhetésére veszélyt jelent a környezet pusztulása.

Neked ajánljuk
Konferencia a fenntartható fejlődés mérnöki megoldásairól Magyarország környezeti helyzetképe A Coca-Cola is papírpalackokkal kísérletezik Egyre több az illegális hulladék Pécsen Megint tömegesen hullanak a ragadozómadarak
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam