A klímavédelmi intézkedések valódi akadályai
A klímaváltozás elleni fellépés szükségességét egyre kevesebben kérdőjelezik meg, a küzdelem feltételei is javultak az elmúlt években, a megfelelő lépéseket mégis csak a kívánatosnál lassabban – ha egyáltalán – hajtja végre az emberiség.
Az extrém időjárási események és a környezeti katasztrófák megszaporodása, a tiszta energiaforrásokhoz kapcsolódó technológiák árának csökkenése és a környezetkárosítás valós költségeinek egyre pontosabb becslése nyomán az elmúlt években világszerte növekedett a klímabarát politikai és gazdasági intézkedések támogatottsága. De akkor miért várat magára az áttörés? – erre a kérdésre keresi a választ Sebastian Strauss, a nemzetközi kapcsolatok szakértője és Kemal Dervis, Törökország volt gazdasági minisztere a Project Syndicate oldalán publikált elemzésben, amelyet a Világgazdaság fordítása alapján ismertetünk.
Strauss és Dervis az okokat ismertetve rámutat: hiába mondhatjuk el, hogy a környezetkárosítás felszámolásából eredő nyereség összességében meghaladja a klímavédelmi intézkedések költségeit – ugyanis, mint minden átalakulásnak, ennek is lesznek vesztesei. Ahogy az ilyen átalakulásoknál ez gyakori,
a folyamat előnyei a társadalom széles rétegeinél jelentkeznek, miközben a veszteségek bizonyos rétegeknél koncentrálódnak, ami politikai szempontból láthatóbbá teszi őket.
A klímavédelmi intézkedéseket elutasító csoportok a szerzők szerint „a karbonintenzív eszközöket birtokló, saját egyedi érdekeiket képviselő csoportokból (például olajvállalatokból), másrészt döntően alacsonyabb jövedelmű rétegekből állnak, akik a gyors átalakulás rövid távú veszteseinek számítanának”.
További akadályt jelent, hogy bár a közjónak számító légkör megóvásához minden ország kibocsátásának csökkenése hozzátehet, ha vannak potyautasok, akik a termelést helyezik előtérbe, a tudatos államok erőfeszítései is kárba vesznek. Az ilyen taktika elkerülésére szolgálhat a szennyező országokból érkező árukra utólag kivetett szén-dioxid-adó, azonban ennek bevezetése a gyakorlatban a szerzők szerint nehézkes lenne; ráadásul attól is tartani lehet, hogy az ebből eredő hátrányok elsősorban a legszegényebb országoknál csapódnának le.
Strauss és Dervis szerint tehát végeredményben már nem a költségektől való félelem tántorítja el az emberiséget a klímakatasztrófa megelőzéséhez, kezeléséhez szükséges intézkedésektől. A nehézséget az okozza, hogy választ kell találnunk arra, hogyan tudunk és akarunk osztozni az intézkedésekkel járó elkerülhetetlen veszteségeken.
