2021. február 25., Géza
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Egy tapsra érdemes kezdeményezés

A 2019/2020-as évadtól kezdve a Miskolci Nemzeti Színház elkötelezi magát, hogy nemcsak az ország első kőszínháza, hanem az első környezettudatos színházi intézménye, úgynevezett zöld színháza is lesz.

Miskolc városa a színház vezetésének és művészeti tanácsának nemrégiben újabb öt évre szavazott bizalmat. Ez lehetőséget biztosít arra, hogy az intézmény a magas művészi színvonal megtartása mellett részt vállaljon a fontos társadalmi kérdésekkel kapcsolatos példamutatásból, szemléletformálásból is.

A nyár folyamán felvették a kapcsolatot a témában jártas cégekkel, alapítványokkal, szervezetekkel, elhivatott művészekkel, akik segítettek a színházi működés minden területére olyan megoldásokat találni, amelyekkel a Miskolci Nemzeti Színház „zöld” intézménnyé válhat. 

Fotó: mnsz.hu

Terveik között szerepel egyebek mellett 

  • a víztakarékos rendszerek kiépítése,
  • az újrahasznosítás és újrafelhasználás előtérbe helyezése a hulladékgazdálkodás és a jelmezek és díszletek újrafelhasználása terén is,
  • a helyi szervezetekkel és termelőkkel történő erősebb együttműködés,
  • törekednek a megújuló energiaforrások használatára,
  • a társulat pedig minél több „zöld” programban kíván részt vállalni (faültetés, „Te szedd!” akció stb).

A színház az átalakulást nyílt projektként határozza meg, amelyhez bárki hozzájárulhat: várják azokat a további ötleteket, hatékonyabb eljárásról szóló javaslatokat, anyagi, illetve tárgyi támogatásokat, amelyek révén az ország egyik legnagyobb színházi intézménye még hatékonyabb és egyben környezetbarát lehet.

Neked ajánljuk
Európát is elérték az afrikai klímaváltozás kihívásai Bill Gates szerint a klímaváltozási krízis megoldása lenne a „leglenyűgözőbb dolog, amit az emberiség valaha elér” Először publikált fenntarthatósági jelentést a Nanushka Nehéz versenyezni a kínai napelemekkel Vissza a vadonba
Tovább a forrásra: mnsz.hu
Vissza
Hírfolyam