2020. július 3., Kornél, Soma
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A nagy amerikai cégek visszatérnének a párizsi klímaegyezménybe

Az Egyesült Államok elnökéhez intézett petíciót az AFL-CIO szakszervezet, az Apple, a Microsoft és a Google vezetői is aláírták.

A 2015-ben 197 ország – köztük az Egyesült Államok – részvételével kidolgozott párizsi klímaegyezmény célja, hogy a globális felmelegedés az iparosodás előtti időkhöz képest legfeljebb 1,5 °C-ot érjen el. A szén-dioxid kibocsátásának csökkentésére vonatkozó vállalásokat azonban a 2016-ban hivatalba lépett Donald Trump amerikai elnök károsnak találta országa gazdaságára nézve, ezért idén ősszel elindította az USA kilépését az egyezményből.

Az Egyesült Államok legnagyobb szakszervezete, az AFL-CIO most petícióval fordult az elnökhöz, amelyben hangsúlyozzák:

Amerikában továbbra is népszerű a párizsi egyezmény, és nem arról van szó, hogy ez gyengítené a versenyképességüket a világban. Éppen ellenkezőleg, az egyezmény betartása segíti a stabilan megmaradó munkahelyek és vállalatok létrejöttét.

A petíció aláírói között ott találjuk többek között a Microsoft, az Apple, a Google, a Tesla, a Danone, a Walt Disney, a Pepsico, az Adobe, a Hilton, az IBM, az  Adidas, a Nestlé vezetőit is.

Fotó: piqsels.com
Neked ajánljuk
A kibocsátás lassulása mellett is újabb rekordszintre nőtt a légkör szén-dioxid-koncentrációja májusban Az új sarkvidéki hőmérsékleti rekordok megerősítését kéri Oroszországtól a Meteorológia Világszervezet Bécs belvárosából kitiltják az autókat A természet alkotásainak törékeny szépsége is lehet kézzelfogható Díj a járvány idején helytálló nők elismerésére
Tovább a forrásra: imagazin.hu
Vissza
Hírfolyam