Katalizátorból kerékkötő? – A klíma ügye és a szén-dioxid-kvóták
A szén-dioxid-kibocsátást beárazó kereskedelmi rendszer ígéretes eszköznek tűnt a felmelegedés megfékezésére. A madridi klímacsúcson tapasztaltak azonban felvethetik, hogy az elméletben jó megoldás a gyakorlatban hátráltathatja a klímavédelmi erőfeszítéseket.
Balogh József energia-szakértő Világgazdaságon megjelent véleménycikkében a klímaváltozás problémáját a rabszolga-kereskedelem elleni 19. századi küzdelemmel állítja párhuzamba: az eltörlésért küzdők ügye reménytelen volt, amíg az általuk képviselt elvek nem váltak általánosan elfogadott erkölcsi és jogi alapértékké.
A madridi klímacsúcs a kvótakereskedelemből származó eurómilliárdok újraosztásáról szólt, ahelyett, hogy egy sokkal fontosabb kérdésre keresett volna választ:
hogyan lehet a globális felmelegedést egy üzleti lehetőségből lelkiismereti alapkérdéssé változtatni?
A szakértő szerint az Európai Unió 2005 óta működő kibocsátáskereskedelmi rendszere ma a világ egyetlen olyan piaca, amelyet az EU és a kereskedők is egyszerre és rendszerszinten manipulálnak. 2009-re már annyi kvóta halmozódott fel az EU-ban, hogy az egész szén-dioxid-kereskedés összeomlása csak idő kérdése volt. Ehelyett bevezették a Market Stability Reserve intézményét, ami egy irányított piacot hozott létre.
.png)
A Madridban megrendezett klímacsúcs (COP25) a kvótakereskedés és -elszámolás két, nagyon is egyszerű pontján bukott meg. Mi legyen a korábban kiadott, körülbelül négymilliárd kvótával? Illetve hogy lehet elkerülni, hogy ugyanazon kvótát ne lehessen két országban, kétszer elszámolni? A szerző leszögezi:
„Ezek nem technikai, hanem egyszerű kereskedelmi kérdések: ki fogja itt a nagy pénzt hazavinni?”
Miközben 2018-ban az üvegházhatású gázok kibocsátása (amelynek 80 százaléka az energiaszektorból származik) minden eddig mért értéknél magasabb volt.
