2021. június 20., Rafael
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Az ENSZ egykori klímakutatója a klímavédelem kikényszerítésére buzdít

Christiana Figueres, az ENSZ égisze alatt működő Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 2010 és 2016 közötti vezetőjének kedden megjelent könyvében, amelyben a Costa Rica-i kutató-szerzőtársával közösen azt javasolja mindenkinek, hogy civil ellenállással igyekezzen a politikai szereplőket a zöldebb politika felé terelni.

Sokaknak kell a klímaváltozást az első helyre tenni szavazatuk leadásakor, legfontosabb ez alapján szavazniuk – írja Figueres. Szerinte „súlyos vészhelyzetben vagyunk, követelnünk kell a politikai pályán lévőktől, hogy megfelelő válaszokat adjanak a problémára” – idézi a Forbes alapján a Magyarhang.

Figueres hozzátette, hogy a politikusok eddig adósak maradtak a megfelelő megoldásokkal, elsősorban amiatt, mert a jelenlegi gazdasági és ipari szereplők érdekeit nézik, akik megnehezítik az átállást.

A kutató szerint egy demokráciában a polgári engedetlenség a leghatásosabb eszköz a komoly változások elérésére.

A kutató több társával közösen, az IPCC éléről való távozása után, 2017-ben a Nature magazinba írt egy tanulmányt, amely arról szólt, hogy 2020-ig van időnk a megfelelő védőlépéseket megtenni a globális felmelegedés katasztrofális hatásait elkerülendő, ellenkező esetben lehetetlenné válik a 2016-os párizsi klímaegyezmény betartása.

Ha a csökkentés időben elkezdődik, akkor 25 év lenne a zéró kibocsátás elérésére, ha ellenben csak 2020-ban kezdődne meg a dekarbonizáció, akkor már csak 20 év lenne erre, amennyiben pedig 2025-ig emelkedne folyamatosan a kibocsátás, akkor már csak mindössze 8 év maradna, ami nem biztos, hogy elég volna a szén-, illetve fosszilisenergia-alapú gazdaságnak a megújulókra való átállásra.

Fotó: amazon.com
Neked ajánljuk
Felkészültebben várhatja a hurrikánokat Amerika A tengerkutatás korai úttörői segítenek feltérképezni a klímaváltozás következményeit A Led Zeppelinről neveztek el egy új békafajt Jó hírek a kerékpározás világából és hasznos linkek városi bringásoknak Debreceni diákok nyerték meg a Kárpát-medencei klímavédelmi versenyt
Tovább a forrásra: magyarhang.org
Vissza
Hírfolyam