2020. szeptember 27., Adalbert
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Kevesebb szén-dioxidot kötnek meg az esőerdők

Míg a 90-es években a trópusi esőerdők 46 milliárd tonna szén-dioxidot tudtak kivonni a légkörből, ami az emberi tevékenységekből eredő szén-dioxid-kibocsátás 17 százalékának felelt meg, ez a szám az előző évtizedben már csak 25 milliárd tonna volt, azaz a kibocsátás 6 százaléka – derítették ki a Leedsi Egyetem kutatói.

A Nature folyóiratban publikált kutatásban 300 ezer fa adatait figyelték 30 éven át, az alapján készítettek becslést több száz erdőterület szén-dioxid-elnyelésére vonatkozóan. Ha a megfigyelt trend folytatódik, a trópusi erdők a 2030-as évek közepére szén-dioxid-elnyelőkből szén-dioxid-kibocsátókká válhatnak, ami sokkal sürgetőbbé teszi az emberi kibocsátás drasztikus csökkentését – írja a Guardian alapján a 444.hu.

A trópusi erdők elsősorban az erdőirtások, a melegedés és a nagyobb szárazság miatt kötnek meg kevesebb szén-dioxidot.

Az erdőirtások különösen erősen rontanak a helyzeten, hiszen nem elég, hogy az erdőirtók leggyakrabban elégetik a kitermelt fát, ezzel újra a légkörbe szabadítva a fában tárolt szenet/szén-dioxidot, de az erdőirtások körül megmaradó fák sokkal sebezhetőbbekké is válnak a meleggel és a szárazsággal szemben, hiszen sérül az erdőtakaró egysége.

Fotó:  CEphoto, Uwe Aranas/Wikimedia Commons

A fák azért kötnek meg kevesebb szén-dioxidot melegebb és szárazabb viszonyok között, mert lelassul a fotoszintézisük. A fotoszintézis a növények energiatermelésének alapja, amely szén-dioxid felhasználásával és oxigén kibocsátásával jár. A növények légzése ennek a fordítottja.

A víz szűkében lelassuló fotoszintézis hatására szén-dioxid-megkötőkből kibocsátókká válhatnak az esőerdők.

A tanulmány eredményei élesen világítanak rá, miért elhibázott lépés a klímaváltozás megfékezését a kibocsátás csökkentése nélkül, önmagában erdőtelepítésre alapozni.

Neked ajánljuk
A klímaváltozással kapcsolatos megbízható tájékoztatás érdekében lép a Facebook Észrevétlen maradt egy hidegrekord az északi féltekén Egész éves kullancsszezont hozhat a klímaváltozás Nem elégségesek az unió klímavédelmi erőfeszítései? Távoli példa bizonyítja: egy jól megtervezett otthon a természettel és a lakók igényeivel is összhangban lehet
Tovább a forrásra: 444.hu
Vissza
Hírfolyam