2020. szeptember 28., Vencel
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A klímavédelem ügye sem merülhet feledésbe

A járványügyi korlátozásokkal számos szén-dioxidot kibocsátó gazdasági tevékenység leállt, és a közlekedés okozta légszennyezés is sokkal kisebb az átlagosnál, de ez önmagában nem elég, az Európai Unió gazdaságvédelmi intézkedéseinek tekintettel kell lenniük a klímavédelemre is  – szögezte le az Európai Bizottság alelnöke.

Frans Timmermans bel- és igazságügyi együttműködésért felelős biztos a Twitter-posztjában leszögezte: az EU-nak továbbra is ki kell tartania a már elfogadott célkitűzés mellett, hogy 2050-re elérje a teljes karbonsemlegességet – számolt be az Euronews.

„A klímaváltozás nem tűnt el a koronavírus-járvánnyal. Épp ellenkezőleg, egyszerre két fronton is erőfeszítéseket kell tennünk a gazdaság újraindításakor. A gazdasági és foglalkoztatási célok mellett azt is figyelembe kell venni a támogatásoknál, hogy mely tevékenységek nyújtanak megoldást a klímaválságra”

– magyarázta Pascal Canfin, az Európai Parlament Környezetvédelmi Bizottságának elnöke. A francia európai parlamenti képviselő becslése szerint 300 milliárd eurónyi támogatást kell fordítani a következő két évben a környezetkímélő tevékenységek ösztönzésére.

A karbonsemlegesség eléréséért folytatott küzdelem egyik kulcsszereplője Európában is az autóipar. Mivel a szektor a túlélésért küzd a koronavírus-járvány okozta jelentős veszteségek miatt, elengedhetetlen a támogatás, hogy az iparág újraindulásakor a környezetvédelmi célok is érvényesüljenek.

Neked ajánljuk
A klímaváltozással kapcsolatos megbízható tájékoztatás érdekében lép a Facebook Észrevétlen maradt egy hidegrekord az északi féltekén Egész éves kullancsszezont hozhat a klímaváltozás Keresik az év kilátóját A legkelendőbb papír is lehet zöldebb?
Tovább a forrásra: euronews.com
Vissza
Hírfolyam