2020. július 14., Örs, Stella
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A méhek kedvéért hagyják elburjánzani Ljubljana parkjait

A ljubljanai városi vezetés úgy döntött, hogy több parkot és rétet ritkábban fog kaszálni, hogy élelmet biztosítson a magányos életmódot folytató méhfajok számára. A méhek világnapja alkalmából három fészkelődobozt is állítottak a szlovén főváros parkjaiban.

Az ENSZ három évig vizsgálta a méhek világnapjának kijelölését kezdeményező szlovéniai beadványt, míg végül 2017. decemberi közgyűlésén elfogadta. A méhek világnapját először 2018. május 20-án tartották meg – írja a Zöld Újság.

Luka Sparl, a ljubljanai Tivoli, Siska és Roznik Tájpark munkatársa elmondta: a méhkasoktól eltérően, amelyeket mézelő méhek laknak, a fészkelődobozokat magányos méhek használják, amelyek nagyon fontosak a beporzás szempontjából.

A magányos méhek korábban szalmatetőkben és fagerendákban fészkeltek, de ezekből az építőanyagokból már nem építenek házakat, ezért fészkelődobozokkal kell helyettesíteni korábbi élőhelyeiket.

Nem csak Ljubljana mozdult meg: Szlovénia-szerte komoly erőfeszítéseket tesznek a beporzók megóvásáért Fotó: Slovenska čebelarska akademija

A rovarölő szerek és a betegség mellett a méhek azzal a problémával is szembesülnek, hogy nem találnak elegendő táplálékot. Manapság a füvet egyre korábban kaszálják le, a réteket pedig műtrágyázzák, így azok nem biztosítanak elegendő táplálékot a méheknek és más beporzóknak, amelyeket nagy veszély fenyeget az éghajlatváltozás miatt is.

A Szlovén Méhészek Szövetsége több alkalommal javasolta a Környezetvédelmi Minisztériumnak, hogy támogassa az élő növények, azaz a zöldtetők alkalmazását az építészetben. 

Neked ajánljuk
A vadvirágoknak is teret hagy Újpest A klímavédelemben a fáknál is hatékonyabb fegyvert jelentenek a gyepek Angus Forbes: Bolygónk globális hatósága – Hogyan védhetjük meg a bioszférát? Már javában zajlik a felkészülés az egyszer használatos műanyagok betiltására Adomány a kikindai idősek otthonának
Tovább a forrásra: zoldujsag.hu
Vissza
Hírfolyam