2020. december 5., Vilma
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Minden negyedik háznak napelemesnek kell lennie Bécsben

Tavaly kitalálták, idén megvalósították: három bécsi kerületben is klímavédelmi zónákat hozott létre a főváros.

Új épületeket csak megújúló energiával szabad építeni, 2030-ra pedig minden negyedik háztartásnak napenergiával kell működnie.

2019-ben született az a bécsi döntés, amelynek értelmében klímavédelmi zónákat kell létrehozni a fővárosban. Az osztrák főváros ezzel a lépéssel is közelebb kíván kerülni a kitűzött célhoz, nevezetesen, hogy klímavédelmi mintavárossá váljon. A zöld zónákat idén nyáron kezdték el kijelölni, eddig a második, a hetedik és a tizenhatodik kerület egyes részein. Ezekben a városrészekben az új építésű házakban az olaj- és gázalapú fűtés és melegvíz-ellátás nem megengedett. A hűtés, fűtés és vízmelegítés vagy távhőenergia-szolgáltatással oldható meg, vagy megújúló energiaforrásokból fedezhető, mint például napenergia, biomassza vagy geotermikus energia.

Képünk illusztráció Fotó: Shutterstock

Klímavédelmi zónákat a tervek szerint a maradék húsz bécsi kerületben is kialakítanak következő év közepéig. A főváros ezenkívül támogatást nyújt a már meglévő épületekbe felszerelt napelemek után. A cél az, hogy 2030-ra minden negyedik háztartás napenergiából fedezze áramszükségletét. Ezt a gyakorlatot Bécs legnagyobb energiaszolgáltatója, a Wien Energie is alkalmazza. A társaság 230 napelemrendszert birtokol, amivel idén júniusig eddig példátlan mennyiségű áramot termelt: 13 800 megawattórát, hatvan százalékkal többet, mint az ezt megelőző évben. Ez az árammennyiség egyedül elegendő lenne a nyolcadik kerület, Josefstadt majdnem összes házartásának ellátására.

Neked ajánljuk
A klímaváltozás a téli sportokat is veszélyesebbé teszi Az uniós klímavédelem sikere az egyes országokban dől el A klímaváltozás a világörökségi helyszíneket is súlyosan veszélyezteti Önkéntes egyetemisták járvány idején Az Audi is eurómilliárdokat költ az elektromobilitásra
Tovább a forrásra: alternativenergia.hu
Vissza
Hírfolyam