2021. október 24., Salamon
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A második világháború óta nem csökkent egy év alatt ennyit a szén-dioxid-kibocsátás, mint az idén

Az idei globális szén-dioxid-kibocsátást vizsgáló kutatás (Global Carbon Budget 2020) mintegy 7 százalékos visszaesésről számolt be – írta a BBC hírportálja.

A Global Carbon Project elnevezésű szervezet megállapította, hogy a kibocsátás 2,4 milliárd tonnával csökkent idén, ezzel szemben a világgazdasági válság miatt 2009-ben mindössze félmilliárd tonnával, a második világháború után valamivel kevesebb mint egymilliárd tonnával mérséklődött.

Európában és az Egyesült Államokban 12 százalékos volt a csökkenés, a térség néhány országában ennél is jelentősebb: az elemzés szerint Franciaországban 15, az Egyesült Királyságban 13 százalékkal bocsátottak ki kevesebb szén-dioxidot.

„Ez a két ország a lezárások két nagy hullámát szenvedte el, melyek másokhoz képest szigorúak voltak. A kibocsátás nagy része ebben a két országban a közlekedésből származik, az iparból és már ágazatokból kevésbé. Ez még inkább igaz Franciaországra, ahol 40 százalék ered a közlekedésből, mivel az áram nagy hányadát atomerőművekben állítják elő” – mondta el Corinne Le Quéré, a tanulmány egyik készítője, a Kelet-angliai Egyetem kutatója.

A repülést súlyosan érintette a világjárvány, ezért várhatóan 40 százalékkal marad a tavalyi szint alatt az ágazat szén-dioxid-kibocsátása az év végéig. Egy országra, Kínára nem vonatkozik a világtendencia. A kutatócsoport becslése szerint 1,7 százalékkal csökkenhet a kibocsátás, de egyes elemzések arra utalnak, hogy a gazdaság magához tért már annyira, hogy növekedhetett is a környezet terhelése.

A kutatásban részt vevő összes tudós egyetért abban, hogy 2021-ben megnövekszik a szén-dioxid-kibocsátás, ezért azt kérik, inkább „zöld” újrakezdést támogassanak az országok.

Neked ajánljuk
Ha zöldebb épületekre vágyunk, meg kellene barátkoznunk a régi épületekkel Ezek az országok felelősek a legnagyobb mértékben a klímaváltozásért Szuperkorall-kolóniát fedeztek fel a Fülöp-szigetek környékén A globális felmelegedés több vesebetegséghez vezethet Kapszulákból származó kávézacc táplálja a pannonhalmi levendulamezőket
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam