2021. július 28., Szabolcs
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Egyre reálisabban értékelik a cégek a klímaváltozással kapcsolatos kihívásokat

A KPMG legfrisseb nemzetközi tanulmánya, a Towards Net Zero rámutatott, hogy bár a világ 250 legerősebb gazdasági vállalkozásának már közel fele bejelentette, hogy 2050-ig vagy azt megelőzően klímasemleges lesz, az odáig vezető út még rettentően bizonytalan.

A KPMG IMPACT fenntarthatósági szakértői szerint a célok vállalati szintű lebontására, az intézkedések pontosabb és mérhető meghatározására és ezek hitelt érdemlő, nemzetközi standardokon alapuló, folyamatos bemutatására lenne szükség – idézi Szabó Istvánnak, a KPMG fenntarthatósági szolgáltatásaiért felelős szenior menedzserének elemzését a Portfolio.

A KPMG Towars Net Zero című tanulmánya alapján nagyot léptek előre a világ legnagyobb vállalatai a klímacélok megvalósításáról szóló jelentések terén, de nem eleget.

Ha abból indulunk ki, hogy csak 5 éve létezik egységes ajánlás a klímaváltozás pénzügyi hatásaival kapcsolatos jelentések elkészítésére, akkor a világ nagyvállalatai jól teljesítenek jelentéskészítés terén.

Ha azonban azt vesszük alapul, hogy ezek fele rendelkezik csak kielégítő minőségű jelentéssel, akkor jól látszik, hogy milyen messze vagyunk még a kitűzött céloktól.

A KPMG 12 maga által felállított kritérium szerint vizsgálta meg a világ 250 legnagyobb vállalatának jelentéskészítési gyakorlatát. Elemzésük alapján országonként és szektoronként nagyon eltérő a jelentések tartalma és minősége. Ha a 250 nagyvállalat összességét tekintjük, a legnagyobb összhang abban mutatkozik, hogy a cégek több mint fele (56 százalék) ma már egyértelműen érzékeli a klímaváltozás veszélyeit a pénzügyi eredményre gyakorolt hatás szempontjából.

A vizsgált cégek 47 százaléka jelentésében kiemeli, hogy közvetett, fizikai, valamint átállási kockázatokkal néz szembe az éghajlatváltozás miatt. 46 százalék pedig már elköteleződött, hogy 2050-ig vagy azt megelőzően elérje a nettó nulla szén-dioxid-kibocsátást.

Neked ajánljuk
Kiderült, hogyan vezetné be a karbonvámot az Európai Bizottság Beválhat az emberi civilizáció végével kapcsolatos prognózis? Csomagolásmentes vízzel rukkolt elő a Hell Egyre gyakrabban állnak le az atomerőművek szélsőséges időjárási tényezők miatt A klímaváltozás hatásai a hazai gyümölcsökre
Tovább a forrásra: portfolio.hu
Vissza
Hírfolyam