2022. január 17., Antal, Antónia
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Mennyit tesznek a fiatal felnőttek a környezetért?

Kettősség jellemzi a mai harmincasokat Magyarországon: ez az első olyan generáció, amely már az óvodában találkozott a környezetvédelemmel, ugyanakkor szüleiktől nem kaptak kész mintákat a bolygó megóvására. Egy átfogó felmérés szerint mégis köztük rajzolódik ki azok tábora, akik a legaktívabban védik a környezetet – mutatja az UniCredit és a Scale Research reprezentatív kutatása.

A kutatás eredményei alapján a 30–39 év közötti magyarok négyötöde vallja azt, hogy fontos számára a környezete védelme, mégis aktív lépéseket csak a diplomás, családcentrikus és elsősorban vidéki harmincasok tesznek a fenntarthatóságért – ismertette az Ökoroom.

Az Unicredit Bank és a Scale Research felmérésében azt is kiemeli, hogy a család és az otthon megléte vagy hiánya óriási vízválasztó a harmincasok között, ami a környezethez való viszonyukra is hatással van. A generáció felét azok az otthon- és családközpontú harmincasok (49%, 632 ezer fő) teszik ki, akik jellemzően már házasok, gyermeket nevelnek, és akiknek életében az otthon, a család és a barátok a legfontosabbak. 

Számukra kiemelten fontos a fenntarthatóság: nem pazarolnak vizet és áramot, szelektíven gyűjtik a szemetet és külön a használt elemeket, előnyben részesítik a tömegközlekedést, illetve a helyi termelők portékáit, és kerülik a műanyag csomagolást.

A generáció másik felét azok a harmincasok (51%, 646 000 fő) alkotják, akik még jobbára családalapítás vagy gyermekvállalás előtt állnak, kevésbé elégedettek a jelenlegi anyagi vagy párkapcsolati helyzetükkel, jobbára csak túlélnek a jelenben. Elviekben fontos számukra a fenntarthatóság, mégis kevesen lépnek a komfortzónájukon kívülre és mondanak le a kényelmükről, vagy fogják vissza fogyasztásukat.

A 30-as generációba tartozók 41%-a ért egyet azzal, hogy a fogyasztók felelőssége a tudatos életforma kialakítása, egynegyedük a vállalatokhoz köti a felelősséget, egyharmaduk pedig a kormányokhoz. Meglepő módon a fenntarthatósági törekvésekben (komposztálás, hazai áru vásárlása) sokkal inkább élen járnak a vidékiek, mint a fővárosiak. Sokaknál a környezet védelme kimerül a szelektív hulladékgyűjtésben, és a komfortzónájukon kívül eső tevékenységek (a repülés és autóhasználat korlátozása) már érdektelenek számukra.

Neked ajánljuk
A gombák hálózatait is veszélybe sodorjuk, pedig fontos szövetségeseink Látványos vízi városrésszel alkalmazkodik a klímaváltozáshoz Amszterdam Több ezer kutató sürgeti egy klímabarát tudományos élet megteremtését Még az Antarktiszra is eljutnak invazív fajok a világ minden tájáról 2022-ben is indul a Közös jövőnk környezetvédelmi verseny
Tovább a forrásra: okoroom.hu
Vissza
Hírfolyam