2021. szeptember 26., Jusztina, Pál
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Jelentősen csökkent a kibocsátott ózonkárosító vegyi anyagok mennyisége

A Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányában két kutatócsoport is arra a következtetésre jutott, hogy a CFC-11 emissziója 2019-ben a 2008 és 2012 közötti évek átlaga alá csökkent.

Ez az anyag a halogénezett szénhidrogének (CFC) közé tartozik, amelyeket korábban hűtőanyagként, hűtőközegként, spray-kben és műanyag habokban használtak. Alkalmazásukat 2010-ben tiltották be világszerte. Különböző mérések alapján azonban 2013 és 2018 között több kutatócsoport megállapította, hogy az anyagot ennek ellenére tovább termelték Kínában.

Egy 2019-ben bemutatott tanulmány szerint a Pekinghez közeli Santung és Hopej tartományok térségében zajló kibocsátások voltak a felelősek a 2013 óta megnövekedett globális CFC-11-emisszió legkevesebb 40-60 százalékáért.

Matthew Rigby, a Bristoli Egyetem kutatója és kollégái most arra jutottak, hogy a CFC-11 globális emissziója csökkenésének 60 százaléka ennek a kelet-kínai emissziónak a visszaesésével magyarázható.

A gyárak termelésének leállításával tovább folytatódhat az ózonréteg gyógyulásának folyamata. Ronald Prinn, a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) globális változásokat kutató központjának igazgatója rendkívül biztatónak nevezte a történteket.

„Ha a CFC-11 kibocsátásának mértéke tovább emelkedett volna, vagy éppen csak egy szinten maradt volna, sokkal nagyobb probléma alakult volna ki. A globális monitorhálózatnak köszönhetően időben észlelték az értékek csúcsosodását, a megfelelő intézkedéseknek köszönhetően csökkent az emisszió mértéke, mielőtt veszélyeztette volna az ózonréteg helyreállását” – mondta a szakember.

Neked ajánljuk
A koronavírus miatt átmenetileg csökkent a légszennyező anyagok kibocsátása Az emberiség felelőtlensége katasztrófák láncolatát hozhatja létre Hogyan javíthatjuk a levegő minőségét az osztályteremben? Így készíthetünk otthon herbamézet A vadászat és a természet témájában nyílt kiállítás a Ludwig Múzeumban
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam