2021. június 23., Zoltán
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Rövid idő alatt kell jelentős eredményt elérni a Föld napjára időzített klímacsúcson

Biden, Putyin, Hszi Csin-ping, Macron, Merkel és további 35 ország vezetője, miniszterek, cégvezetők tartanak virtuális klímacsúcsot csütörtökön és pénteken. A találkozó a remények szerint mérföldkő lehet az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, és felgyorsíthatja a kibocsátáscsökkentési vállalásokat.

„A világ már ma is tapasztalja a klímaváltozás pusztító hatásait. A tudomány világossá teszi, hogy hacsak nem növeljük drámai módon az erőfeszítéseinket ebben az évtizedben, előre nem látható veszedelmeknek tesszük ki a jövő nemzedékeit” – idézi Biden meghívójának szövegét a Telex összefoglalója.

A meghívót összesen 40 állami vezető kapta kézhez, és mind ott lesznek az online találkozón. Még a klímaügyekben renitensnek számító Jair Bolsonaro brazil elnök, illetve az Egyesült Államokkal nem éppen felhőtlen kapcsolatokat ápoló orosz és kínai fél is igent mondott. 

A résztvevők által képviselt országok együttesen a globális kibocsátás 80 százalékáért felelnek.

Még a 2015-ben megkötött párizsi klímaegyezmény rögzítette azt a célt, hogy a globális felmelegedést a történelmi bázisértékhez képest két fokon belül kell tartani, de közben törekedni kell a másfél fokra. Ez az a határ, ami az uralkodó tudományos konszenzus szerint még viszonylag kezelhető következményekkel járna. Csakhogy a globális átlaghőmérséklet máris 1,1 fokkal nőtt  az ipari forradalom óta, a megállapodás óta eltelt hat év pedig a hat legmelegebb volt a meteorológiai mérések kezdete óta. 

A mostani klímacsúcs egyik fő célja az amerikai elképzelések szerint a kibocsátás csökkentésére vonatkozó nemzeti vállalások felturbózása és meggyorsítása. A párizsi megállapodás alapján a legtöbb országnak már ma is van kibocsátáscsökkentési célja, de ezek sokszor vagy nem elég ambiciózusok, vagy elnagyoltak.

Könnyen lehet, hogy a csütörtök–pénteki csúcson Biden be is jelenti az 50 százalék körüli amerikai csökkentést, sőt egy több országból álló 50 százalékos klub is szerveződik hasonló célokkal – a várakozások szerint Kanada, Japán és Dél-Korea vehet még részt ebben. Biden emellett valószínűleg bemutatja a klímaváltozási menetrendjét, benne egy nemzetközi finanszírozási rendszer tervével, amely a szegényebb országoknak is többletforrásokat nyújtana a költséges klímavédelmi beruházásokhoz. 

Neked ajánljuk
Faültetéssel készül a klímacsúcsra Glasgow Felkészültebben várhatja a hurrikánokat Amerika A Led Zeppelinről neveztek el egy új békafajt Áder János: a 21. század legfontosabb kérdése a víz Több mint egy évig vittek ebédet a rászorulóknak Kaposváron
Tovább a forrásra: telex.hu
Vissza
Hírfolyam