2021. szeptember 17., Zsófia
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Hatályba lépett az első latin-amerikai környezetvédelmi paktum

A 12 ország által ratifikált escazúi megállapodás a világon az első olyan egyezmény, amely külön védi a környezetvédelmi aktivistákat is.

A természeti erőforrásokban gazdag latin-amerikai térség egyúttal súlyos környezeti bűncselekmények helyszíne is. A legveszélyesebb térség a környezetvédők számára, illetve az ellenőrizetlen mértékben terjedő urbanizáció, az egyre gyakoribb illegális bányászat, valamint az állattenyésztési célú, túlzott mértékű kihasználás is fenyegeti.

Az ENSZ mellett működő Latin-amerikai és Karib-térségi Gazdasági Bizottság (CEPAL) által beterjesztett, korábban tíz ország által már aláírt megállapodás januárban kapta meg a hivatalossá válásához szükséges további két aláírást, Mexikó és Argentína részéről.

A megállapodás ötlete a fenntartható fejlődésről szóló, 2012-es Rio de Janeiró-i nemzetközi konferencián merült fel, de egészen 2018 márciusáig várni kellett a megvalósulására, amikor is az egyezményt aláírták a Costa Rica-i Escazú városában.

A paktumban szereplő javaslatok célja, hogy szavatolják az információhoz való hozzáférést, ösztönözzék az állampolgárok és az igazságszolgáltatás részvételét környezetvédelmi ügyekben, valamint a környezetvédők védelmének terve is, amely úttörőnek számít.

Az esőerdők megóvásáért tüntetők az 1988-ban meggyilkolt ismert környezetvédelmi aktivista, Chico Mendes képével vonulnak hathatósabb kormányzati fellépést követelve (2019 augusztusa, Rio de Janeiro) Fotó: shutterstock.com

A Global Witness nevű civil szervezet szerint a térség a legveszélyesebb a környezetvédők számára: tavalyelőtt világszerte 212 környezetvédő aktivistát gyilkoltak meg, közülük 148-at Latin-Amerikában.

Neked ajánljuk
A holttestükön át – tavaly is több száz környezetvédő meggyilkolása árán folytatódott a természet pusztítása Az amerikaiak többet tesznek a környezetért, de csak kevesen tudják, mi is az a szénlábnyom Őshonos, védett növény- és állatfajok védelmét célzó fejlesztések hazánk legészakibb nemzeti parkjában Európai Mobilitási Hét: kedvezményt ad a zöld rendszámosoknak a miskolctapolcai élményfürdő Dobj le 100 kilót! – karbonkalkulátorral és jó tanácsokkal a füstmentes jövőért
Tovább a forrásra: ujszo.com
Vissza
Hírfolyam