A történelem tanúsága szerint van okunk bízni az alkalmazkodóképességünkben

A brit Nature természettudományi folyóiratban nemrégiben megjelent tanulmány azt vizsgálta, hogy hogyan alkalmazkodtak a társadalmak az éghajlatváltozáshoz az elmúlt 2000 évben.  

• A 125 évig tartó késő antik kis jégkorszakot másfél évig tartó sötétség és több vulkánkitörés idézte elő az ókorban. Ebben az időben a rómaiak, kihasználva az esősebb mediterrán éghajlatot, több gabonát kezdtek termeszteni, így bővültek a piaci lehetőségek. Gátakat, csatornákat építettek, hogy a szárazabb területek vízellátását is biztosítsák.
• Az ősi majákról azt tartják, hogy a 9. században bekövetkezett aszály a civilizáció összeomlásához vezetett. A szárazság valóban meghatározó nehézséget jelentett, de bonyolult öntözőrendszerek fejlesztésével, az esővíz elraktározásával vagy egyszerűen csak nedvesebb éghajlatú területre költözéssel túlélték a természeti katasztrófát.
•  A 13. és 19. század között lezajlott kis jégkorszak következtében az európai és észak-amerikai társadalom erőteljes lehűlési időszakot élt át. Azonban rugalmasan és találékonyan reagáltak ezekre a változásokra: kereskedelmi hálózatokat fejlesztettek ki, életmódot váltottak, és ehhez az időszakhoz köthető az ipari bálnavadászat megjelenése is.
• Olyan esetek is ismertek, amikor a civilizáció túlélését az segítette elő, hogy könnyebben hozzáfértek a szükséges erőforrásokhoz a többiekhez képest. A 17. századi kis jégkorszak idején a gazdag holland kereskedők a Balti-tenger környékéről importáltak gabonát, amit nyereség fejében eladtak a gabonahiányban szenvedő európaiaknak. 

A tanulmány célja, hogy felhívja a kutatók figyelmét, hogy az éghajlatváltozások társadalomra gyakorolt hatásának vizsgálata során ne csak a viszontagságos helyzetre koncentráljanak, hanem azokra az emberekre is, akik megtalálták a módját a túlélésnek ezekben a nehéz időkben.