2021. június 23., Zoltán
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Tízezrek tüntettek a klímavédelem alkotmányba foglalásáért Franciaországban

A szervezők szerint a 163 felvonuláson 115 ezren vettek részt, közülük 56 ezren Párizsban, ami valamivel több, mint az előző, március végi klímatüntetésen.

Több tízezren vonultak fel vasárnap több mint 150 francia városban azt követelve, hogy Emmanuel Macron államfő korábbi ígéretének megfelelően kerüljön bele a francia alkotmányba a környezeti értékek megőrzése és a klímavédelem.

A francia elnök decemberben az úgynevezett polgári klímakonvenció előtt vállalta, hogy kezdeményezi az alkotmány módosítását a klímavédelem érdekében. Az alkotmány megváltoztatásához a parlament két házának is előzetesen jóvá kell hagynia a módosítás szövegét, majd az államfő dönthet arról, hogy népszavazásra vagy pedig parlamenti szavazásra bocsátja az alkotmánymódosítás kérdését.

 Az alkotmánymódosítás szövegét Emmanuel Macron kezdeményezésére a nemzetgyűlés, ahol a kormánypárt abszolút többséggel rendelkezik, márciusban jóváhagyta.

A törvénytervezet szerint az alkotmány első cikkelye kimondja, hogy Franciaország „szavatolja a környezeti értékek és a biológiai diverzitás megőrzését, valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelmet”.

A jobboldali ellenzéki többségű szenátus azonban a „szavatolja” kifejezést arra hivatkozva kivenné a hétfőn esedékes szavazásán a szövegből, hogy az elsőbbséget adna a környezetvédelemnek más alkotmányos elvekhez képest. A felsőház ódzkodása miatt lapértesülések szerint Emmanuel Macron már lemondott arról, hogy referendumot írjon ki az alkotmánymódosításról.

Jóllehet az elnöki hivatal vasárnap jelezte, hogy az államfő folytatja a csatát ennek érdekében, a tiltakozók szerint, akik ragaszkodnak az alkotmánymódosításhoz, a végrehajtó hatalom újabb bizonyítékát adta annak, hogy meghátrál a klímavédelemben. A tüntetők szerint a nemzetgyűlésben kedden első olvasatban elfogadott klímatörvény is arra utal, hogy a kormány nem eléggé határozott a környezetvédelem terén.

Forrás: Ruptly/youtube.com
Neked ajánljuk
Népszerűsítsd te is az európai zöldmegállapodást Steiner Attila: Magyarország jó úton halad a klímasemlegesség felé A tehetős brit családokat igyekeznek rábírni a klímavédelem finanszírozására Több mint egy évig vittek ebédet a rászorulóknak Kaposváron Újabb melegrekord dőlt meg, ezúttal Moszkvában és Szentpéterváron
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam