2021. szeptember 23., Tekla
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Töretlenül folytatódik a hazai fatelepítési program

Az Országfásítási Program révén a klímaváltozás hatásainak mérséklése érdekében 2030-ig 27 százalékra növekszik hazánk erdőborítottsága.

A program sikerességéhez jelentősen hozzájárul a Településfásítási Program, amelynek folytatását május végén jelentette be az Agrárminisztérium. Az ötszázmillió forintos keretből eddig biztosított 12 ezer sorfa után – a kezdeményezés népszerűségére tekintettel –  újabb egymilliárdos keretből további 24 ezer sorfa elültetésére pályázhatnak a tízezer lakos alatti települések.

A június 10-én újranyitott második ütemben 3–4 éves, előnevelt, nagy méretű sorfák elültetésére lesz lehetőség.

Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára a program részleteiről szólva elmondta: nincsen olyan része az országnak, amely kimaradt volna a faültetésekből. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a Településfásítási Program a rendszerváltozás óta eltelt időszak legnagyobb és legátfogóbb belterületi fásítási programjává nőtte ki magát.

A kezdeményezés hármas célt szolgált: felhívni a figyelmet a fával borított területek növelésének szükségességére és a vidékfejlesztési program ehhez rendelkezésre álló pályázataira; a kistelepülések zöldítése, az ország környezeti állapotának javítása; illetve a helyi közösségek erősítése. 

Fát ültetnek a településfásítási program tavaszi ültetési időszakának záró eseményén az ostorosi Szőlőfürt Óvoda udvarán
Fotó: MTI/Komka Péter

Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár emlékeztetett: a Klíma- és természetvédelmi akciótervben a kormány vállalta, hogy 2030-ig minden világra jövő gyermek után legalább 10-10 facsemetét ültet az országban. Ez 2020 őszétől, tíz éven keresztül, minden évben mintegy 150 hektár új erdő ültetését jelenti az állami erdőgazdaságok részvételével. Az Újszülöttek erdeje program kialakítására és további állami erdőtelepítésekre tavaly az ország klímakvóta-értékesítési bevételeiből mintegy kétmilliárd forintot fordítottak.

Neked ajánljuk
A szén földi körforgása még sok titkot rejt – például a rovarokra is jelentős szerep hárul További intézkedésekre lesz szükség az uniós klímacélok teljesítéséhez Fehér csodaszarvast kaptak lencsevégre a Pilisben (képgalériával) Kamionnyi adomány érkezett Tiszaderzsre Egyre biztosabb: megcserélődnek a Föld mágneses pólusai
Tovább a forrásra: pestisracok.hu
Vissza
Hírfolyam