2021. október 19., Nándor
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A romló nemzetközi kapcsolatok a klímavédelemi erőfeszítéseket is ellehetetlenítik

A kínai–amerikai kapcsolatok javítását és a fejlődő országokkal kapcsolatos szolidaritás fokozását sürgette az ENSZ-közgyűlés előtt adott interjúban a szervezet főtitkára.

António Guterres az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában egyebek mellett hangsúlyozta, hogy a világ két vezető gazdasági nagyhatalmának együtt kell működnie az éghajlatváltozás elleni harcban az emberi jogok, a kiberbiztonság és a Dél-kínai-tengerrel kapcsolatos nézeteltéréseik ellenére is.

Felszólította az Egyesült Államokat és Kínát, hogy tegyen lépéseket a „teljesen működésképtelenné vált” kapcsolataik javítása érdekében, egyúttal új hidegháborútól is óvott.

A környezetvédelem mellett Guterres kiemelte a koronavírus-járvány elleni harc fontosságát, és több más, globális kihívást is említett, amelyet szerinte csakis a nemzetközi közösség összefogásával, elsősorban a nagyhatalmak közti együttműködéssel lehet megoldani.

António Guterres nyilatkozik a sajtó képviselőinek Fotó: MTI/EPA/AP/John Minchillo

Az interjúban a főtitkár három másik ügyet is felemlített, amelyet a világ vezető nagyhatalmai a héten vitatnak meg az ENSZ-közgyűlés ülésén: az éghajlatváltozást, a világban továbbra is dúló koronavírus-járványt és Afganisztán bizonytalan jövőjét a tálib hatalomátvételt követően.

Guterrest aggodalommal tölti el, hogy sok ország továbbra sem tud együttműködni a környezetváltozás, valamint a koronavírus-járvány elleni harcban. „Nem voltunk képesek igazi előrelépést elérni” – szögezte le. Rámutatott:

a déli félteke fejlődő és az északi félteke fejlett országai között lévő szakadék rendkívül veszélyes a nemzetközi biztonságra nézve is, ráadásul az éghajlatváltozás elleni küzdelmet is megnehezíti.

A főtitkár emellett ismét sürgette a befolyásos G20 országcsoport tagjait, hogy teremtsék meg egy átfogó és globális oltási terv feltételeit. Ez különösen sürgető, mivel ha a járvány elszabadul a déli féltekén, további vírusmutációk várhatók.

Neked ajánljuk
Törökország ratifikálta a párizsi klímavédelmi egyezményt Zöld ügyekben indít online párbeszédet a kormány A levegőtisztító pad és a levegőszennyezésből készülő tinta is bemutatkozik a fenntarthatósági expón Hol a helyük a kiürült patronoknak? A tengerfenék makraméba öltött szépsége
Tovább a forrásra: hirado.hu
Vissza
Hírfolyam