2021. december 8., Mária
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Izlandon ásnák el az Európában termelt szén-dioxidot

A Rio Tinto bányaipari óriásvállalat bejelentette, hogy együttműködik a Carbfix nevű tudományos és ipari partnerséggel annak érdekében, hogy új megoldást találjanak a szén-dioxid befogására és tárolására. A terv az, hogy Izlandon építik meg a világ első szén-dioxid-tároló központját.

A felek által aláírt szándéknyilatkozat alapján a szén-dioxid-befogással és -tárolással foglalkozó Carbfix használhatja a Rio Tinto ISAL olvasztója körüli földterületet, létrehozva a Coda Terminalt, azaz a világ első szén-dioxid-tároló központját – írta meg a Mining.com alapján az Origo.

A tervek szerint a cseppfolyósított szén-dioxidot az európai üzemek kibocsátásából fogják fel, és speciálisan erre a célra tervezett, fenntartható üzemanyaggal működő hajókon szállítják Izlandra, a tárolóhoz.

Az első befecskendező kutakat 2022-ben fúrnák ki a Coda Terminal számára, az első szállítmány pedig 2025-ben érkezhet.

Az eljárás során a szén-dioxidot vízben oldják föl, és mélyen bazaltos képződményekbe fecskendezik be, ahol a szén-dioxid gyorsan kővé vagy szilárd ásvánnyá alakul. Ezt a természetes folyamatok felgyorsításával érik el. Az eljáráshoz csupán vízre, elektromosságra, valamint kedvező alapkőzetre van szükség. Utóbbi miatt lehet ideális az ISAL-telepet körülvevő bazaltos terület.

Neked ajánljuk
Több mint egymilliárd euróból valósulhatnak meg szén-dioxid-mentesítő projektek a kontinensen Rekordmagasra sikerült a klímacsúcs kibocsátása Az elektromos autók csak annyira zöldek, amennyire az áram Árvizek és földcsuszamlások a Hawaii-szigeteken A szokásosnál nagyobb aszteroida repül el a Föld mellett
Tovább a forrásra: origo.hu
Vissza
Hírfolyam