2022. január 18., Piroska
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Ukrajna máris visszatáncolna a Glasgow-ban aláírt megállapodástól

Olha Sztefanyisina, az európai integrációs ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes, Ukrajna kijevi delegációjának vezetője máris kijelentette: országa felülvizsgálja a vállalását, és 2035-ig mégsem állítja le a szénerőműveit – írta meg a Figyelő.

Az ENSZ éghajlatváltozási konferenciáján (COP26) 40 ország, köztük Ukrajna is aláírta a szénfelhasználás csökkentését célzó energiaipari megállapodást. Ez azt jelentette volna, hogy nem létesülnek új hőerőművek és bányák az országban, a régi állami objektumokat pedig fokozatosan bezárják.

De a kormányzat nem fogadta el a vállalást. Olha Sztefanyisina szerint

az energetikai tárca időt kért a tervek módosítására, amelyet a saját számításai és az ország energetikai stratégiájának megfelelően tesznek meg”

– idézte a Figyelő az Unian hírügynökség nyomán a kormányfőhelyettest, aki nem tudta részletesen elmondani, mit takar a várható korrekció. Feltételezése alapján azonban elhalasztják a szénerőművek bezárását Ukrajnában.

Ukrajnában húsz 1976 előtt épült erőmű működik, amelyek közül nyolc rajta van a legszennyezőbb széntüzelésű európai üzemek top 30-as listáján
Fotó: © Raimond Spekking/Wikimedia Commons/cc by

Ez év első felében északkeleti szomszédunk villamos energiájának 54 százalékát az atomerőművek állították elő, közel 30 százalékát a hőerőművek. A megújulónak számító vízerőművek 8, más zöldenergia-források több mint 7 százalékot adtak.

Neked ajánljuk
A gombák hálózatait is veszélybe sodorjuk, pedig fontos szövetségeseink A kibocsátáscsökkentés 70 százaléka elérhető a már meglévő, bevált és versenyképes technológiákkal Látványos vízi városrésszel alkalmazkodik a klímaváltozáshoz Amszterdam Részletes „szemétkisokost” tett közzé az MNB A klímaváltozás súlyos károkat okoz az északi-sarkvidéki infrastruktúrában
Forrás: Figyelő
Vissza
Hírfolyam