2022. január 28., Karola, Károly
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Nagyobb szigor a környezeti bűnözéssel szemben

Az Európai Bizottságnak a környezeti bűnözés visszaszorításáról szóló új uniós irányelvre vonatkozó javaslata úgy tenné hatékonyabbá a környezetvédelmet, hogy az uniós tagállamokat büntetőjogi intézkedések meghozatalára kötelezné.

A javaslat új környezetkárosító bűncselekményeket határoz meg, ennek minősülhet például az illegális fakereskedelem, a vízi járművek illegális újrahasznosítása vagy az illegális vízkivétel. A javaslat emellett pontosítja a környezeti bűncselekmények meglévő fogalommeghatározásait, és ezáltal – az Európai Bizottság szándékai szerint – növeli a jogbiztonságot.

A bizottság továbbá azt szorgalmazza, hogy a környezeti bűncselekmények szankcióira vonatkozóan közös minimumot állapítsanak meg. Amennyiben a bűncselekmény bármely személy halálát vagy súlyos sérülését okozza vagy okozhatja, a tagállamoknak legalább tíz évig terjedő szabadságvesztést kell kiszabniuk.

Az irányelv tervezete további szankciókat is javasol, többek között az elkövetők kizárását a közfinanszírozásból és közbeszerzési eljárásokból, vagy a közigazgatási engedélyek visszavonását.

A tervezett irányelvről kiadott sajtóközlemény leszögezi: a környezeti bűnözés legalább annyira jövedelmező, mint a kábítószer-kereskedelem, de az elkövetőkkel szemben jelenleg kiszabható büntetési tételek meg sem közelítik a többi, nagy haszonnal járó bűncselekmények büntetési tételeit, vonzva ezzel a szervezett bűnözői csoportokat.

Neked ajánljuk
Így valósítaná meg az unió a 2030-as klímacélokat Az európaiak az éghajlatváltozást, a munkanélküliséget és a migrációt tekintik a legnagyobb kihívásnak Honnan szerzi majd az EU az akkumulátorokhoz szükséges nyersanyagokat? A jövőben sok ezer tonna akkumulátor hasznosulhat Európában Hogyan csökkenhetne a bútoripar ökológiai lábnyoma?
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam