2022. május 21., Konstantin
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A szén-dioxid kivonása a légkörből egyelőre csak (ön)áltatás

Az ING új kimutatása szerint messze járunk attól, hogy a szén-dioxid-lekötési és -tárolási (carbon capture and storage – CSS) technológia valóban áttörést hozzon.

A piaci szemlén alapuló vizsgálat alapján leginkább a fosszilis energiával működő erőművek veszik igényben a technológiát. A jelenleg is működő technológiával a lekötött 36 millió tonna szén-dioxid befogását jelentős részben a földgázzal kapcsolatos erőművek teszik ki – ismertette a The Verge alapján a Mérce.

A szén-dioxid-lekötéssel és -tárolással foglalkozó technológiai fejlesztések biztosításának jelentős támogatása van az Egyesült Államokban. A Biden-kormány hivatalos irányelvben támogatja a CSS-technológia széles körű bevezetését.

A tavaly elfogadott törvényben a kormány az elkövetkezendő években 12 milliárd dollárt (3,7 ezer milliárd forint) tervez elkölteni a CSS-technológia bevezetésének támogatására. 

Az amerikai kormány elszámoltatásával foglalkozó hivatal kimutatása sötét képet fest a technológia hasznosíthatóságáról. Az Energetikai Hivatal 2009 óta 1,1 milliárd dollárt (közel 350 milliárd forint) fordított 11 szénnel működő erőmű szén-dioxid-lekötésére vonatkozó fejlesztésre, azonban a nyolc tervezett erőmű építéséből hetet nem építettek meg, mert nem volt gazdaságilag kifizetődő.

A környezetvédelemmel foglalkozó aktivisták ugyanakkor szkeptikusak – elsősorban, mivel a jelenleg megfizethető technológia az egyébként is környezetkárosító erőműveknél kerülne bevezetésre. Rámutatnak: lehetséges ugyan, hogy a fejlesztéssel elérhető a szénerőművek zöldre festése, azonban a bányászattal és égetéssel járó környezetpusztítás és levegőszennyezés továbbra is aggasztóan jelen marad.

Fotó: Credit:/iStock/Getty Images Plus
Neked ajánljuk
A fásítás nem csodaszer Ezek a városok vesznek részt az unió kísérleti klímavédelmi programjában Veszélyes ötletek a klímaválság megoldására (videóval) Rekordmeleget hozott a május Franciaországban Lépésről lépésre halad Japán afelé, hogy valóban az óceánba engedjék a fukusimai szennyvizet
Tovább a forrásra: merce.hu
Vissza
Hírfolyam