2022. május 21., Konstantin
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Két év alatt országosan 36 ezer sorfát ültettek el a Településfásítási programban

A rendszerváltozás óta nem volt még olyan lendületű zöldítési program, mint a településfásítás, hiszen két év alatt, 2020-2022 között 1350 településen összesen 36 ezer sorfát ültettek el – mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára szerdán a Fejér megyei Óbarokon.

Zambó Péter a Településfásítási program második ütemének zárásával kapcsolatos sajtótájékoztatón és a programban kiosztott utolsó fa elültetése előtt kiemelte, hogy a magyar kormány az elmúlt évtizedben elkötelezetten kiállt az erdők megőrzése és a fával borított területek gyarapítása mellett. 

Az államtitkár szerint kiemelkedő siker a program a települések zöldítése szempontjából, hiszen

az ország 10 ezer fő alatti településeinek közel felében ültettek el két év alatt minimum 10, de a legtöbb helyen 30 sorfát.

Zambó Péter jelezte, hogy a legtöbb fát, több mint 3600 darabot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ültették, összesen 132 településre, míg Fejér megyében 49 község gazdagodott összesen 1335 fával. A legkisebb településekre is jutott fa, hiszen nyolc olyan falu is sikerrel csatlakozott a programhoz, ahol kevesebb mint ötvenen élnek.

Az államtitkár beszélt a Vidékfejlesztési Program erdősítési támogatásairól is, amelyek az idei év végéig felhasználhatók a gyengébb minőségű, gazdaságosan nem művelhető mezőgazdasági területek erdősítésére.

A kormányzat célul tűzte ki, hogy 2030-ra 27 százalékra növelje az ország fával borított területeinek nagyságát, a program ebben segít, hiszen az elmúlt két évben 42 ezer hektárra vonatkozó erdőtelepítési kérelem érkezett be – fűzte hozzá.

Fotó: AMTI/Krizsán Csaba
Neked ajánljuk
Felgyorsítja klímastratégiájának végrehajtását az Allianz-csoport Egyelőre az összes ország adós a glasgow-i klímacsúcson tett ígéretének teljesítésével A fenntartható vásárlásokhoz ad tippeket a Kifli.hu Mennyire segíti elő a hazai szabályozás a vállalatok felelős hulladékgazdálkodását? 25 ezer autó használt akkumulátorát dolgozza fel évente a Hydrovolt frissen nyílt üzeme
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam