2018. október 22., Előd
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Hajrá! Üzemanyag-hatékonysági rekordra készülnek a magyar diákok

Négy magyar diákcsapat új üzemanyag-hatékonysági rekord felállítását kísérli meg a Shell Eco-marathon Europe 2018-as versenyén. A nagy múltú megmérettetésre idén 175 csapat érkezik, hogy próbára tegye mérnöki, illetve tervezési képességeit, és kiderüljön, ki tudja a legnagyobb távot megtenni a legkevesebb üzemanyaggal.  

A Make the Future Live elnevezésű fesztivál versenyére idén Magyarországról négy csapat indul. Az Óbudai Egyetem teljesen új alapokra építi benzinhajtású járművét, és nemcsak a hajtáslánc és a futómű, hanem a karosszéria is megújul. A tapasztalt indulónak számító Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapata pedig a futómű és a hajtáslánc fejlesztése mellett a kormányzás hatékonyabbá tételére helyezte a hangsúlyt a városi koncepció kategóriában induló járművükön.

Az egyetlen magyar középiskolás csapatként induló kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola tanulói elektromos járművükhöz új motorvezérlést terveznek, új csapattal és új sofőrjükkel szeretnék eddigi eredményeiket felülmúlni. Új sofőrrel és vezérléssel készül a Debreceni Egyetem Műszaki Kar csapata is. A tavalyi versenyen a legjobb eredményt a francia Microjoule-La Joliverie érte el 2503,9 kilométer/literes eredményével, ami olyannak számít, mintha egyetlen liter üzemanyaggal oda-vissza megtette volna a London–Marseille távolságot.

A csapatok évről évre egymást is inspirálják továbbfejlesztett járműveikkel és az energiával kapcsolatos új ötleteikkel, de ezek a fejlesztések a szakembereket is közelebb viszik az energiatakarékosabb járművek megértéséhez, és betekintést nyújtanak abba, hogyan alakul a mobilitás a jövőben. A fesztivál látogatóinak lehetőségük nyílik arra, hogy testközelből kövessék a pályán zajló eseményeket, valamint különböző vitákon vehessenek részt, vagy kísérletezzenek azokkal az ötletekkel, amelyek megváltoztathatják az emberiség jövőjét.

Neked ajánljuk
Itthon is bemutatkozott az elektromos autók nagymacskája Gondolta volna? Magyarországon a legolcsóbb elektromos autót tartani Mi virít a nyári réteken? Legkevésbé a fiataloknak fontos a szelektív hulladékgyűjtés Fazékmustra: nem mindegy, miben fő az étel
Tovább a forrásra: alternativenergia.hu
Vissza
Hírfolyam