2018. június 23., Zoltán
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Szolid, de hatékony a villanyos Kia Niro

Megérkezett a Kia Niro harmadik verziója, vagyis a sima hibrid és konnektoros mellett mostantól tisztán elektromos verzió is kapható lesz. A Dél-Koreában bemutatott új modell külsőre jelentősen eltér attól, ahogy a tanulmányautó kinézett, de a képességei hatékonynak tűnnek. 

A villanyautónak teljesen más a lökhárítója, az oldalról érkező fekete elemek az alján elöl egy szolid légterelőben érnek össze, ami állítólag hatékonyan javítja a légellenállást. Ugyancsak ezért váltották teljesen telire a hűtőmaszkot, hisz úgysincs rá szükség, valamint az elektromos töltőcsatlakozót is ide építették.

A villanyos Niro szolid ismertetőjegyei még a kék kiegészítők, valamint az egyedi 17 colos felniszett. Ahogy azt nagyjából sejteni lehetett, 380 kilométeres hatótávval érkezett a nagyobb, 64 kWh-s akkumulátorral szerelt Niro, de 240-et a kisebb, 39,2 kWh-s aksival szerelt kivitel is képes lesz megtenni egy töltéssel.

Így néz ki a tisztán elektromos Kia Niro Fotó: Kia

Valamivel lassabb a Hyundai Kona (itt már írtunk róla)  elektromos változatánál, 7,8 másodperc alatt gyorsul 100-ra. 

Első ráfutásgátló, hátsó ütközésre figyelmeztető, sávtartó és okos, vélhetően távolságtartós tempomat is elérhető lesz hozzá. A koreaiak bizakodva állnak a villanyautóhoz, év eleje óta több mint 5000 előrendelést vettek föl rá, és a konnektoros kivitel is szépen fogy, tavaly 23 647 darabot értékesítettek a nálunk zöldrendszámos plug-in Niróból.

Tovább a forrásra: autonavigator.hu
Vissza
Hírfolyam
Ajánló
„Klímatudatos Budapest”: pályázat általános iskolás gyermekek részére A CUPRA e-racerrel együtt jön az elektromos túraautók versenye? „MIX & MOVE!” – Rajz-, fotó és kreatív pályázat 13 európai város légszennyezettségét pontozta a Greenpeace 200 elektromos Jaguar várja az utasokat a Heathrow reptérén