2018. augusztus 22., Menyhért, Mirjam
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Európai utakon a világ legcukibb villanyautója?

A Micro Mobility Systems nevű, svájci székhelyű vállalat többnyire csak robogókra és kerékpárokra specializálódott, ám most kivételt tettek, ugyanis elkészítették a Microlinót, amelyet már az európai utakra is homologizáltak, és amelynek sorozatgyártását még az idei év vége előtt beindítanák.

Néhány hónappal ezelőtt mi is beszámoltunk Microlinóról – amelyet minden bizonnyal a BMW Isetta inspirálhatott –, a világ legcukibb villanyautójának kikiáltott járműről. Az aprócska csodabogár technikai értelemben véve egy négykerekű kerékpárnak tekinthető, tehát nem érdemes olyan szintű védelmet várni tőle, mint egy hagyományos autótól.

A 2435 mm hosszú, 1500 mm széles modell kétüléses kialakítást kapott, súlya pedig az akkumulátorok és az utasok nélkül 450 kilogrammban lett megállapítva. Mérete ellenére praktikusság terén egyáltalán nem vall szégyent a járgány, hiszen a hátsó ülések mögött egy relatíve nagynak nevezhető, 300 literes csomagtér található, ami még a Mazda 2 által kínáltat (250 l) is felülmúlja.

A gyártó két változatot kínál az autóból, a 8 kWh-s akkumulátorcsomaggal szerelt 120, a 14,4 kWh-s pakkal ellátott variáns pedig 215 kilométeres hatótávolságot prezentál. A mindössze 20 lóerős villanymotor mellé 110 Nm-nyi nyomaték társul, amely így összesen egy 5 másodperces 0–50-es gyorsulásra elegendő.

A Microlino igazi városi kisautó; végsebessége ugyanis 90 km/órában lett maximalizálva. Az első példányok jövő év elején kerülhetnek kiszállításra azokhoz, akik kifizették a 12 ezer eurós, vagyis 3,8 millió forintos árat.

Neked ajánljuk
Stratégiai megállapodás a zöldebb Budapestért Tényleg zöldebbek a villanyautók? Tényleg! A villanyautó-töltés is lehet zöldebb Az adóparadicsomokból származó vagyon pokoli természetkárosításra képes A denevérek világával ismerkedhetnek a látogatók az Abaligeti-barlangnál
Tovább a forrásra: motor1.com
Vissza
Hírfolyam