2019. január 24., Timót
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Kínában is gyártanak majd Teslát

Elon Musk 2017 végén beszélt arról először, hogy a Tesla legnagyobb tengerentúli piacán, Kínában is szeretne elektromos járműveket gyártani. A kínai–amerikai kereskedelmi háború felgyorsította a terv megvalósítását: már 2020-ban elkezdődhetnek a munkálatok.

Decemberben egy sanghaji illetékes a kínai közösségi médiában azt írta, hogy a Tesla már 2019 második felében megkezdheti a gyártást. A „3-as számú gigagyár” a Tesla első tengerentúli üzeme lehet, ahol a tervek szerint a Model 3 és Model Y autókat gyártják majd a kínai piacra.

A Tesla egyelőre nem nyilatkozott az újabb gigagyár ügyében. Amikor 2017 októberében először lehetett hallani a vállalat kínai terjeszkedési terveiről, Musk még arra intette a befektetőket, hogy ne siettessék az ügyet. Ám a kínai–amerikai kereskedelmi háború gyorsabb intézkedésre sarkallta a céget, miután a Kínába exportált Teslák ára a változó vámoktól függően vadul ingadozni kezdett.

Az ikonikus autómárka Kínába viszi a gyártás egy részét Fotó: Pixabay

Az első bejelentés idején még bizonytalan volt, hogyan tudna a Tesla Kínában száz százalékig saját tulajdonú autógyárat építeni, mivel a törvények előírták a külföldi gyártóknak, hogy helyi cégekkel közös vegyesvállalatokat alapítsanak, amihez a Teslának látszólag nemigen volt kedve.

Ám Peking áprilisban új befektetési szabályokat vezetett be, hogy a beruházások ösztönzésével jobb pozíciókat érjen el az Egyesült Államok által időközben meghirdetett kereskedelmi háborúban, illetve hogy kedvezzen az elektromos autók gyártóinak – ez pedig a katasztrofális kínai légszennyezés miatt jól felfogott érdeke. 

Egyebek mellett ezért is valószínű, hogy már 2020-ban elkészülhet az első Kínában gyártott Tesla. 

Neked ajánljuk
Elfelejthetjük az „olcsó” Teslát Nocsak! Elon Musk a föld alá küldené az autókat Villanyautó-töltés: árat emelt a Tesla Több pénzt költene klímavédelemre és innovációra az Európai Parlament NASA-képek az Aletsch-gleccser olvadásáról
Tovább a forrásra: alternativenergia.hu
Vissza
Hírfolyam