2019. szeptember 23., Tekla
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A villanyautókra sem teljesen igaz a zéró emisszió?

Az igényeket látva egyre több márka büszkélkedhet villanyautóval. Egy német tanulmány szerint azonban az elektromos gépkocsik csak akkor lehetnének zéróemissziósak, ha a „tankolás” is megújuló energiával történne, illetve sikerülne megoldani az akkumulátorgyártással járó környezetterhelést. 

Christoph Buchal kölni fizikaprofesszor kollégáival készítette el a jelentést a Német Gazdaságkutató Intézet számára. A tanulmány szerint

ha figyelembe vesszük az akkumulátorgyártással járó szén-dioxid-kibocsátást, akkor az elektromos autók 11-28 százalékkal nagyobb mértékben terhelik a környezetet, mint a dízelautók.

Sok energia kell ugyanis az akkumulátorokhoz szükséges lítium, kobalt és mangán bányászatához és feldolgozásához is: egy Tesla Model 3 akkumulátorának legyártása 11-15 tonna szén-dioxid-termeléssel járna a tanulmány szerint. Tízéves élettartamot tekintve és évente 15 ezer kilométernyi út megtétele esetén ez kilométerenként 73-98 gramm szén-dioxid-kibocsátást eredményez – számolták ki a szerzők.

Az elektromos autók közlekedés közben nem szennyezik a levegőt Fotó: Pixabay

Ugyanez a Tesla kilométerenként 156-181 gramm szén-dioxidot bocsát ki, ha a számításoknál figyelembe veszik a töltést adó elektromos hálózat szén-dioxid-kibocsátását, amely így már jelentősen nagyobb, mint az összehasonlításként használt dízel Mercedesé.

Tény azonban, hogy a villanyautók a hagyományos gépjárművekkel szemben nem füstölik tele a várost.

A gyártók most készülnek tömeges méretekben átállni az elektromos autók gyártására, de a tanulmány szerzői szerint a környezet szempontjából jobbak lennének a metánmeghajtású autók, mivel azok szén-dioxid-kibocsátása egyharmaddal alacsonyabb, mint a dízeleké.

Neked ajánljuk
Hamarosan Prágában is lehet „GreenGózni” A Ford 2022-ig egymillió villanyautót értékesítene Európában Kolozsváron csak a villanytaxik kaphatnak új engedélyt A világ több vezető cége tervezi csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását Költséghatékony, kényelmes és környezetbarát megoldás – a menstruációs kehely
Tovább a forrásra: MTI
Vissza
Hírfolyam