2020. november 26., Virág
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Felvillanyozó ambíciók szerepelnek a Kia terveiben

Elektromosításban is iparági vezető pozíciót szeretne kiharcolni magának a Kia, az ehhez szükséges lépéseket az év elején bemutatott Plan S stratégia foglalja össze. A tervek szerint 2025-re  11 tisztán elektromos modell közül választhatnak majd a vásárlók.

Sajtóinformációk szerint 2020 első negyedéve kimagaslóan eredményes volt az elektromos Kia-modellek számára Európában, ez is azt igazolja, hogy a gyártó jó úton halad a villanyos hajtásra való technológiai átállás terén. 2019 első negyedévéhez képest 75 százalékkal nőtt a kibocsátásmentes járművek értékesítése az év első három hónapjában – ez  6811 villanyautót jelent. 

Fotó: KIA

Európában jelenleg két tisztán elektromos Kia kapható: az e-Niro crossover, valamint a kompakt e-Soul, ám mindkét modell a hagyományos meghajtású testvérek elektromosításából született meg.

Az első, kifejezetten villanyautók számára tervezett padlólemezre épített modellre már csak 2021-ig kell várni,

amikor egy több mint 500 kilométer hatótávolságú és 20 perc alatt feltölthető crossover gurul az európai utakra. Újabb emissziómentes Kiákra 2022-től lehet számítani.

A Plan S-ben foglalt célkitűzések szerint 2026-ra évente összesen félmillió tisztán elektromos modellt fog értékesíteni a Kia világszerte. Ekkor az Európában eladott autók egyötödében már nem lesz belső égésű motor.

Neked ajánljuk
A Vatikán is tisztán elektromosra cseréli flottáját Villanyautóival hódítaná meg Kínát a Volkswagen Guinness-rekorder lett a világ leggyorsabb elektromos fagyisautója Komoly veszélyt jelentenek az özönnövények az őshonos gyepes élőhelyekre Olvasnivalóval könnyíti a járványhelyzetet két könyvkiadó
Tovább a forrásra: villanyautosok.hu
Vissza
Hírfolyam