2021. szeptember 23., Tekla
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Tovább zöldülhet a kínai autóállomány

Előrejelzések szerint az elektromos, a plug-in hibrid és a hidrogénüzemű járművek értékesítése a világ legnagyobb autópiacán 2025-re az összes új autó értékesítésének 20 százalékára nő, a mostani mindössze 5 százalékról – jelentette be Kína állami tanácsa.

Az úgynevezett „újenergia-járművek” (New Energy Vehicle, NEV), köztük az akkumulátoros, plug-in hibrid és hidrogénmeghajtású járművek értékesítése nőni fog, köszönhetően a kínai NEV-ipar technológiai fejlesztésének – idézi a Reuters cikke nyomán a kínai kormánynak az országos ötéves terv részeként rögzített stratégiai dokumentumát az nrgreport.com. 

Az állami tanács

az elektromos járművek alkatrészeinek, illetve azok technológiájának jelentős fejlesztését, valamint hatékonyabb elektromosjármű-töltő és akkumulátorcsere-hálózatok kiépítését javasolta.

Fotó: Shutterstock

A tervek szerint a kínai kormány javítani fogja a zöldautó-kvótarendszert is annak érdekében, hogy a gyártókat környezetbarátabb járművek gyártására késztesse.

A Tesla, a Volkswagen és a helyi versenytárs, a NIO is bővíti a villanyautók gyártását Kínában, az értékesítés várhatóan körülbelül 1,1 millió darab lesz ebben az évben.

Neked ajánljuk
Nagyot gyorsult a zöld rendszámos autók regisztrációja Környezetvédelmi stratégiájának részeként zöldíti gépjárműflottáját a Vodafone 3 év, 40 ezer kilométer villanyautóval Magyarországon A dinók hosszú farka mégsem csak a fejük súlyát volt hivatott ellensúlyozni A világ legnagyobb élőnövény-gyűjteménye a londoni Kew Gardensben van
Tovább a forrásra: nrgreport.com
Vissza
Hírfolyam