2021. június 24., Iván
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Nagy-Britannia is nemet mond a belső égésű motorokra

Egyre több ország veszi komolyan a klímaváltozás elleni harcot. Nagy-Britanniában például az eddig tervezettnél tíz évvel előbb, már 2030-ban megtiltják a benzin- és dízelüzemű új személyautók és furgonok értékesítését.

London már 2017 közepén bejelentette, hogy több évtizedre szóló környezetvédelmi program keretében 2040-től csak elektromos, illetve hibridüzemű autók és kisteherautók kerülhetnek forgalomba Nagy-Britanniában.

A brit kormány azonban

már 2030-ban be akarja szüntetni az új benzin- és dízelüzemű személyautók és furgonok értékesítését, 2035-től pedig a hibrid meghajtásúakét is.

Fotó: Shutterstock

A brit kormány célja, hogy gazdaságuk 2050-re nettó semleges szén-dioxid-kibocsátóvá váljon. A program fő elemei közé tartozik az a célkitűzés, hogy 2030-ra minden nagy-britanniai háztartásnak tengeri szélerőművek szolgáltassák az energiát. Ennek érdekében tíz éven belül 40 gigawattra, a jelenlegi szint négyszeresére kell emelni az ilyen erőművek energiatermelését.

Nagy-Britannia a kormány szerdán meghirdetett programcsomagja alapján világelsőségre törekszik a légkörből káros szennyező anyagokat kivonó és tároló technológiák kidolgozásában is.

A célkitűzés az, hogy e technológiákkal 2030-ra évi tízmillió tonna szén-dioxidot lehessen eltávolítani az atmoszférából.

A kormány mindezek megvalósítására költségvetési forrásokból 12 milliárd font (4900 milliárd forint) beruházást tervez a következő évtizedben, és a magánszektorból ennek több mint a háromszorosát kívánja bevonni társfinanszírozás formájában.

A londoni Tudománytörténeti Múzeumban tartott februári rendezvényen a brit kormányfő elmondta: Nagy-Britannia 1992 óta 42 százalékkal csökkentette szén-dioxid-kibocsátását, miközben 73 százalékkal emelkedett a brit hazai össztermék (GDP) értéke.

Három évtizede a brit áramtermelés 70 százalékát adták széntüzelésű erőművek; ez az arány mára 3 százalékra csökkent – hangsúlyozta a brit kormányfő. A brit kormány szándéka az, hogy 2024-ben már ne működjön szénerőmű Nagy-Britanniában.

Neked ajánljuk
2026-ban mutatják be az utolsó belső égésű motoros Audikat Imádják az elektromos autókat a magyarok Nem állnak le a britek: folytatják az Északi-tengeren az olajkutatást Tovább szigorodik az egyszer használatos műanyag termékekre vonatkozó szabályozás Velencei-tó: Oxigénhiánytól pusztulnak a halak, de mi lehet a gyors megoldás?
Tovább a forrásra: hvg.hu
Vissza
Hírfolyam